Utolsószójogos-sorok

Legyen igazatok, ti Istenutánzók,
hisz szabadon ítélkeztek felettem,
és hányszor, és mint... jobb, ha elfelejtem,
de ha már így adódott, egy pár sort itt hagyok,
emlékeztetőül:
nem zavar, ha elfelejtitek
a sok mozzanatot, amikor hitemmel
emeltelek benneteket magam fölé.
Az sem baj, ha átkoztok. Megszoktam.
Az őszinteség földön
nem ültet emberjobb mellé.
Az sem bánt, amikor bohócnak rajzol
lázadóhangos szavatok.
Olyankor legyintek - nem büszkén,
az sosem jellemzett abban, amilyen vagyok -.

Kiégett bennem az akarat,
hogy értsem miért toporzékoltok.
Van nekem dolgom, teendőm
mással, aki tudatos, mert
nem szemmel néz, az a legcsalóbb,
hanem belsővel, láthatatlan érzékkel,
amit ti folyton ráztok, rángattok,
kettőhúszcsapás-mód raktok bele
bizsergő-tébolyt,
ami, mint tudjuk nem kellemes dolog.
Az én tűrésem kiemelkedő giccs.
Életpolcokon porosodik sokak közt,
de kövei jellemek, magamból.

Utolsó szó jogán e pár sor.
Célzottabb dolgom van, mint
egy illúziónált világ fejtegetése,
ahol érthetetlen mániák
nyomnak el megvalósulást.
Alkotok inkább, ami miatt Istenként
címkéznek fel hibással álnokok,
akkor is, ha nem lehet jó, mert Énmás.

(2014. szeptember 7. Pilla)