Tétova elv(em)

Szerelem, szerelem, vágy, szerelem...
két szív, külön vég, de egy lélekben.
Ma, és a holnap rajzolja színét
és egy érzés: "Te szerelem! miért?"

Hisz nem pirkad szín, a sötét jelen,
s naptól kristályos a múlt melege
hideg a most, szomorú, unalmas
hajtana, a vad szív, de nincs arra,

csak másra; ha a van nem hisz. "Hol van"
- kérdezi -, s fél, és vét, és lép, jó az
mi mint kínpad, sárba hajt. Ez vad vér,
aki fél, hogy eltemeti a Lét.

Nem, ez Végzet jel, Sors, Jövő, közhely;
fetrengeni, kínlódni, "tán" görccsel,
ha otthont építene az új cél
és sorompót emel, ami túlél;

s vél, kezébe tollat vesz... de "mi ez"
kérdi sokszor, "csak leírom, mi edz
"azt, aki kezem fogja, és nézem....
Jaj! Ugyan már, nem kell a hírnév sem." -

Minek, nem könyv életem, hanem könny,
mit a Sors jegyez. Holnapra ez jön:
hiány, inogó térd, és az üres
perc, óra, nap. Ennyi. "Most"nak tükre.

Lehet-e tűrni, Isten irányát
mi magába gyűjti, Sátán árnyát
vagy el kell engedni szálljon messze
azt mondom igen, el lehet, s el kell.

(2013. december 1.)

Mészáros Lászlónak ajánlva...