Romlott kérés

Még emlékszem arra, hogy milyen a vágy,
a csókban lihegő, és izgatott test,
a békés nézés, amit a mámor fest,
az önző sóhaj, és az álmatlanság.

Folytatnám, de mégsem, szégyenem, piszkom:
kegyben forgó kéjem, élvezet voltja,
és rekedtes hangom csábító mollja
orgazmus közben; maradjanak titkon.

Így romlottan megyek, mégis most tovább,
a hajnalom hajt úgy, hogy szinte zaklat;
pont mint egy rím, ami érzelmet hallat,
és szívet hajszol, hogy "ne verj ostobát".

Érzékem felnőtt, bár sokkoló gondom,
ám csalfa könnyben már nem fetreng testem;
többé nem várom, úgyis elér vesztem,
ha hagyom, hogy a bűn, karjába vonjon.

Nem félek, mert tudom, nem emészt méreg,
az Irgalmas segít, s azért teremtett
amikor fentről, a földre eresztett,
hogy adjam hírül: Életünk az Éden.

Istenem, könyörgöm, bocsáss meg, hallod?
Hadd legyek víg-mosoly, és arc szélnek pír.
Úgy lennék támasz, aki edzetten bír,
csak tenyereden bírom ki sorsmalmom.


(2014. február 7.)

(Várom a véleményeket. Köszönöm. Puszijaim!)