Kijött

Mesé(de)n túl



tegnap még mosollyal
lestük reggelünk gyöngyeit
sóhajjal éltük meg éjjelünk
páros-bolond perceit
vacsorára szerelmet kentünk
napsütött héjú kenyerünkre
hozzá kéjes párát kortyoltuk
s mámor csalt díszt bögrénkre

tudtam álmod, lelkedben aludtam
mikor melléd bújtam önként
hevünk pamlagán, aléltam várt
s nyugtatott téged, fantáziát
csillogtál ablakom sötét-fátylán
gyémántom voltál, vallottam:
"keresve sem találhatok
náladnál önzetlenebb átkot"

naivan hittem fényesebb holnapom
imádva lestem színtollas szárnyad
angyalként óvtál s kéjviasz vigaszom
könnyitató selymes papírom voltál
forrongó erőmben jegelt hatalmad
holnapomban ölelt szivárványod
hogy lássad veled mintáztam
sorsomnak gyász verte perceit

de nem tetszett ecsetem vonása
ketté törted, összeborzolva kényét
karcolat marad - "vége" - előttem
őrjöngve okoltam, martam magamat
így tettél vaddá tiszta gyermekből
hamisodra időben rakva igazat
tévedtem csak szebbnek tűnt arcod
glóriád tőled múlt el, s lettél Te magad

nem baj csak meghalt egy mese
sőt, soha nem is volt csak nekem
hogy haragszom-e, nem, ne gondold
tükröm csalfát nem nekem mutat
nem várlak már soha, másnak hagylak
'életem van'-ja már más után kutat
egyedül, merengve, sebekkel, éretten
de céllal megyek tovább... nélküled


(2013. október 5.)