Pilla-versek

Gyengülök. Hátamra súlyt rak, mi kő-idő
- gondolatom -, s élő-lelkem vérpezsdítő
tényeket vár, meg választ, hiszen nincstelen
nincs, csak is Nagy tudhatja mértem, mindenem.
 
Már tudom, sokszor csalt kéjt, s volt émelyítő
álnok énem, mert a lélek felderítő,
páros élményekre szomjas bilincstelen
rab, kiben mámorok nélkül, tört-kincs terem...
 
Megtagadlak, csak jöjj már, én fényesítő
célom, és gyilkold meg szívemnek fenyítő,
meg veszélyes pátosz'im. Légy, mint végtelen
áldozat. Légy éden-szín, miben fény terem.
 
Indulok. Felállok. Beintek konc idő
- pont középső újjal, s önérvényesítő
Krisztusin -, sátánt tagadva leszek jelen,
mert csak az Egy tudja mértemben-mindenem.
 
(2014. június 29. Pilla)

elém tette hajnalom tegnap arcod
igen mondom hogy így volt elhiheted
időnek kezétől tépett grabancod
s lakod mint egy furcsa-tarkás ligetet

de nem bánom mert nem éreztem harcot
csak érett és letisztult ingereket
sosem titkolnád inkább rám akasztod
magad mert tudod viszem 'míg szeretek

nehézségek nélkül vagy nekem minden
olyan fény minek mélyén az élet show
kitart akkor is ha halványan kopott

imádlak hiszen színességed kincsem
mikor látlak szívemben rímmé lesz szó
halálig mert Nagyunk hozzám alkotott

(2014. június 27. Pilla)

köpőlégy volt társam éjjel
egy zacskó zörgött a cúgban
- horkolás helyett -
nem izgatott
örültem
társ nélkül szebb minden
 
ázott ágynemű és énszag
keveredett a légben reggel
- Denim helyett -
nem zavart
minek tette volna
ruhátlan tehettem kávém oda
 
de az sem hogy nyelvem
nem érzett ízt
- gondoltam majd fog -
nyugalom szállt meg
csészém jól mutatott
a fehér portól piszkos asztalon


(vmikor régen!)
 

Szeretem a lopott sóhajokat...
amikor pihensz, sokszor
megfigyelem, hogy
ráncos lesz szád széle,
mert rájössz, épp megtörni
készülök nyugalmadat.

Talán fájlalod is.
Harapásom bőrödhöz ér,
megrázva alatta az alvó sejteket,
egészen combközépig,
és messzebb is, vérig,
majd tekinteted tűzet lát
a falakkal korlátolt
jelenünkön túl fellobbanni:
egy fent csillogó mámort,
teljességen izzó valót.

Hiába vonaglunk
lent mi, képmások,
a vágy összerak minket
egy zavart csendéletté,
amiben jó elmerülni,
amin az arcpír örömjel,
a lihegés meg vég.

Öntudatom hajt.
Szeretem hallgatni,
mert ezt mondja:
gyerünk, viseld,
viszonozd, majd raktározd,
hiszen érted kegyes-édes teher.

(2014. június 1. Pilla)

Adorám tükre a vágyad,
lihegve fetrengve várlak,
méz-ízes csókodat áldom,
katarzis kéjeddel hálnom.

Beléndem biklája tiéd,
kecsével nyugtató ívét,
jer, érosz, hadd terítsem rád,
vedd gyorsan le subádat hát.

Elernyed majd görzsedt hátad,
csillogó nedv hűti lázad,
és még feszelg izmaidon,
bibirkálok, elcsitítom.

Felejtsd gondod, minden rémed,
és mi künt megbántja szíved,
ablak alatt jól elvannak,
az se baj, ha nem... okkal van.

Dobzik kéjünk, mámorunk él,
izzadásunk együvé ér,
folytatnám, de aludjál most;
csitt, elfújtam a világost.

(2014. június 3. Pilla)
Kiment a ház az ablakon c. népdal ihletett,
"Verspárbaj Sikámmal" okán...elvoltunk Sikámmal.
Legyen mentségem, ez az első népdal átiratom...
:))