Hiányoztok

Hiányoztok

Szalonna... sütve, nyersen is imádom.

Emlékszem, telente mamám hányszor 

adott, s mellé friss finom házit:

paradicsomot, de vörös húsút.

Azt sem felejtem, mennyi megvetés

kaptam ezért; sokan voltak az

osztályban, kik nem szetették

- még, ha akadt olyan is, ki 

mellém ült éhes szemekkel, 

én pedig a padon, a kis fehér 

szalvéttát tépve feleztem vele -,

Tamás sem, reménytelen volt,

hogy első csókomat, majd vele...

talán ez határozta meg jövőbeni

szemléletem: társam csak az lehet,

kivel enni semmit sem szégyen.

Néha kincsemnek is adok,

mert hozzá mindig kapok

a szomszédtól kerti-pirost.

Oh, ez a csepp lány, ahogy mondja:

"Anyucikám, nagyon nyámi". 

elégedetté tesz, s mikor

a puhánfriss kenyér-katonák

megmaradt morzsáit csodálom.

Boldog vagyok, mert jóllakott;

majd, mikor elcsendesül minden

siratom meg mamim, a kerttájit, 

és a mozdulatot, majd a hangot,

amivel rekedten hívott:

"Ülj le, gyorsan, egyél angyalom"

elémtéve, mit papa hajnalban

egy kupica töltéssel a "kucuból"

kidolgozott, mellé pedig, mit ő,

kamrátólkerítésig, de

görbe háttal is learatott.

Büszkén gondolok rájuk.

Lenne még mesélni valóm arról,

hogy mit kaptam, és hogy,

milyen volt gyerekkorom

- dinnyeszeletevésverseny tesókkal,

barackszedés kilóbérért, majd

vásáron fiára elköltve, vagy a

csaknekemsütött ballagási torta,

vagy az első korty rozé,

de a papafajta, tizennyolcra -

...

Mindig azt tervezem, hogy követem őket, 

hogy az élelem, s minden szó,

miket lánykámnak, és másnak adok

tápláljon, és emlék legyen, 

de bármekkora szégyen,

számomra elérhetetlen

- engem az egóm hajlít hátban csak,

s kupicám is más okból iszom -

az, mit e két öreg tudott:

magjából, és óljából azért áldozott,

hogy legyen mit szétosztani köztünk,

apró szájak közt, és nem csak, ha

kívántuk, vagy akartuk.

Mamikám, Papikám, látjátok?

Megértettem, de restellve vallom be:

bármikor próbáltam csinálni,

nem ment, azt hittem belehalok.

El tudjátok fogadni mentségként, 

hogy mélyen őrzök, és mesélek

mindent tőletek, s hogy köszönöm,

hogy úgy lehettem nagyobb,

hogy kérnem sem kellett, és kaptam. 

Nekem nehézséget okoz,

ami nektek könnyű volt.

Most miért nevettek? 

Nem látjátok mint pirongok?

Jaj, annyira sokszor gondolok rátok.

Hiányoztok, Ti drága értem-angyalok.

(2015. február 18.)

©Pilla