Halhatatlan emlék

Amorf gyöngyöket pislog a hajnali harmat,
hihetetlen hogy nyáron ősi szokás szerint
nem létezhet, várakoznia kell, szunnyadva
tudva, hogy ősznek hűvös kedve majd felrázza;

mikor a nap s az éj avarba takarózik
barnuló színeknek elmúlt mintás pamlagán,
mikor az estnek csillaghálója gyilkosan
fojtja meg a legyengült zöldes hajtásokat;
mikor létnek tar dombjairól, mezőiről
törtfények langyos sugara csak, mi visszanéz,
kezében varázsvessző, azzal int, tenni kész
a nyárra hantot, eltemetve mindent, mi élt.

De én még nem felejtem a volt vakációm,
mikor alig ruhában s boldogan hallgattam
ahogy a tenger hulláma a partnak ered,
és egy kis sirály morajára csodálkozik.


(2013. október 7.)