Ezernyolcszáznegyvennyolcban

Ezernyolcszáznegyvennyolcban
 

Egykor hazánk szaggatott volt aurában
mégis termett benne merészes szó,
és hiába, hogy Március múlt havában,
olvadt a fagy, bírta a nemes-jó.
 
Nem kellett keresni, mert sok téren akadt
ifjú 'kiben hatni akart a tett,
titkon írt himnuszok éltek a nyelv alatt,
's lassan a hit tőlük lángsárga lett.
 
Pincéknek, bár poros ám tiszta sarkain
a pók békés reménnyel szőtt hálót,
hallotta Petőfit utaknak barkain
hogy érces rímekben sorolt fájót.
 
A kávéházak kínálta habos kávé
háromszínű aromaként hatott,
de asztaloknál nem kaphatott 'ki málé,
rá "valami készül" hangja morgott.
 
Erővel kelt cellájában az emberség
egységben verte a rabképes tényt:
Nem kérünk belőled elnyomó önkénység
- és hangosodott - nem adjuk a fényt!
 
Akkor más népcél ölt szürkét le égboltban,
's vérnyomok rajzoltak helyes utat,
volt pontosan ezernyolcszáznegyvennyolcban
hogy visszakaptuk szabadságunkat.

(2014. március 15.P.SM)

(Én így szeretném kifejezni hálámat azok felé, akik akkor, anno megmutatták,
mire képes egy emberi szív, ha egy igaz célért tenni kész!)