Toni11 blogja

 

 Isten hozzád

 

Bércről visszanéz a vándor,

Vígan int kies hazája,

Ott mosolyg a róna táj:

De a messze távozónak

Szíve vérzik, szíve fáj;

Zeng felé a búcsuszó:

"Isten hozzád, bújdosó!"

 

Bérc alatt áll völgyek árnyán,

Csak felhőket lát honából,

Elmerűlt a róna táj:

Ámde búja nem maradt el,

Szíve gyászol, szíve fáj;

Zeng felé a távol szó:

"Isten hozzád, bújdosó!"

 

Bérc és völgy is elmaradtak,

Felhőt sem lát már honából,

Ábrándkép a róna táj:

Búja mint az ég kíséri,

Szíve vérzik, szíve fáj;

Mély keservvel zeng szava:

"Isten hozzád, szép haza!" -

 

Múlnak évek, fürte ősz már,

Elfeledte rég hazája:

Ám a kedves róna táj

Sírig képben él előtte,

Szíve gyászol, szíve fáj,

S a halónak vég szava:

"Isten hozzád, szép haza!"

 

Bajza József: 1804 - 1858

 

Gott sei mit dir

 

Der Wanderer blickt zurück von First,

sein wüste Land winkt fröhlich zu,

das Blachfeld lächelt ihn an:

Aber für die Fern gehenden

sein Herz schmerzt, wie ein Tyrann;

Das Abschiedswort an Renner:

"Gott segne dich, flüchtender!"

 

Berg und Tal lässt er hinter sich

nur Wolken sieht er von daheim,

auch versank schon das Tiefland

doch seiner Trauer, nimmt er mit;

Sein Herz schmerzt, es ist kein Halt;

‘d das Wort klingt: oh Elender:

"Gott segne dich, flüchtender!"

 

Berg ‘d Tal wird zurückgelassen,

keinen Wolken sieht von daheim

ein Wunschbild ist das Tiefland:

Ihn begleitet wie der Himmel,

sein Herz blutet, es ist kein Halt;

‘d die Worte wie vom Beirat:

"Gott segne dich, schön’ Heimat!" -

 

Das Jahr vergeht, Locke ist weiss,

sein Land hat ihn längst vergessen:

Doch das liebliche Tiefland

wie ein Bild sieht er sein Grab,

sein Herz trauert, es ist kein Halt

‘d sein Wort vor dem Tod eintraf:

"Gott segne dich schön’ Heimat!"

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

A búbos galamb

 

Egy pár galamb, férj s feleség,

Egymásban üdvöket lelék,

A míg csak egyszer - oh bubánat! -

A szomszéd dúczban ellenségök támadt:

Egy özvegyül maradt búbos galamb,

Kinek fő czélja a kaland.

A férj őt megszerette, és miatta

Jó feleségét el-elhagyogatta;

Szegény menyecske meg busúlt igen,

S gyakran sohajtott föl keserviben:

"- Csak az a búbos elpusztúlna,

Hogy házi üdvöm megujúlna!"

S a mit kiván a sujtott feleség,

Im, teljesíti a kegyelmes ég.

A búbos egy szép hajnal földerűltén

Reggeli sétájára kirepűlvén,

Az éhes kánya martaléka lett.

Jól éltek ismét a házas felek.

De nem sokáig! Mert a férj egyszerre

Egy új bubossal esett szerelembe.

Nem tudni honnan, hogy cseppent alá:

Megvolt! S az árva nő tapasztalá

Hogy nem csak alkalom szüli a tolvajt,

Alkalmat is szerez ki lopni óhajt;

S mig férj uramban bűnös hajlam ég

Nem pusztul el a búbos ivadék.

 

A mese folytatása

 

A férj pedig, nem hogy meghunyászkodnék,

De ő morog még:

"- Az én hibám-e? hogy a szerelem

Amott virít, és itthon nem lelem.

Ha meg tudott hódítni feleségem,

Tudjon megóvni is a rózsaféken!

Csak bánna vélem úgy mint azelőtt,

Dehogy keresnék máshol szeretőt."

 

A mese vége

 

Mit szült a házi élet megbomolta?

Szegény menyecskét "egy úr" ostromolta;

Nem védte őt hű szerelempaizs,

Búbos galamb lett maga is.

 

Greguss Ágost: 1825 -1882

 

 

Der Hauben Taube

 

Ein Tauben paar, Mann und die Frau,

die waren fleissig am Nestbau.

Bis auf einmal, – es kann nicht wahr sein! -

In dem Nachbarnest zieht neuer Nachbar ein:

und der Witwer Hauben Taube,

den Augen warf auf Frau Taube.

Der Ehemann verliebte sich in sie sofort,

ihretwegen verliess die gute Frau prompt;

die arme Taube hatte es so satt,

und er seufzte oft bitter und lautstark:

,,Wenn nur dieses Ass sterben würde,

verschwunden wäre meine Hürde!“

Und was wünscht sich die verlassene Frau,

sieh, das erfüllte ihr das Himmelsblau.

Der mit den Hauben ist an einem Morgen

ausgeflogen, froh gelaunt, ohne sorgen,

wurde die Beute von einem Milan.

Die Ehe wieder schön wie Tulipan.

Doch nicht lang! Weil der Ehemann auf einmal,

ein anderer Hauben Taube, beschlagnahmt.

Man weiss es nicht, woher sie gekommen:

Es war da, der Waisenfrau hat vernommen,

dass es nicht nur die Gelegenheit macht Diebe,

man nutzt die Gelegenheit nach Wunschliebe;

‘d bis bei meinem Mann die sündige Neigung brennt,

die Schopfbrut stirbt nicht, bis die Hauben Taube leb

 

Fortsetzung des Märchens

 

Und der Ehemann nicht, das einsieht noch,

doch er brummelt hoch:

„Ist es meine Schuld? Dass diese Liebe

es blüht, dort ‘d ich zu Hause nicht finde.

Wenn meine Frau mich dort erobern konnte,

warum mich von der Rosenbremse nicht schonte!

Wenn mich so behandeln würde wie früher

ich würde nirgendwo noch Liebschaft spüren."

 

Das Ende der Geschichte

 

Was zerbrach das häusliche Liebesleben?

Die Frau wurde von „ein Herrn“ umgeben;

es war nicht geschützt von dem Schilde der Liebe,

‘d wurde zu Hauben taubes Geliebte.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Özvegy gólya

 

Távol tenger szigetérűl

Visszakerült párja nélkűl.

A szigetnek vad lakója

Tartja párját nyügben,

Vagy elveszett - mert közöttök

Nincs, ki lenne hütlen!

 

S alig lesz az ég sugáros,

A tavakra el-kiszálldos;

De sietve visszafordul,

Mintha fészkén várnák,

Hol örvendve, kelepelve

Lebocsátja szárnyát.

 

Tojás-költés idejére

Ő is lapul a fészkére;

Üres fészkét üli híven,

Üli éhen, szomjan;

Be-benyúlkál az orrával

Hű anyai gondban.

 

Fiatalok szárnya megnőtt,

Vigan űzik már a felhőt;

S ő egész nap a fiait

Tanitgatja szállni;

Itt az idő: hüvesülnek

A nap éjszakái.

 

Itt az idő: s utnak indúl,

Száll a messze tengeren túl;

Fészke mellett itt is, ott is

Hiven forgolódik;

Vándorlását, gyötrődését

Igy folytatja holtig.

 

Szemeimmel elkísérem,

Mikor száll a kéklő égen;

Ez a madár mintha sorsunk

Élő képe volna!

A szív ha szent tárgyat veszt el,

Tartja magát képzelettel,

Mint az özvegy gólya!

 

Tompa Mihály: 1817 – 1868

 

Der Storchwitwe

 

Weit weg auf einer Insel im Meer

ohne Partner sie Zurückkehr.

Vielleicht ein Inselbewohner

hält Ihren Partner fest,

weil bei Ihnen gibt es nie, dass

es der Partner verlässt!

 

Kaum wird noch der Himmel strahlen,

fliegt zu den Seen, wo sie waren;

doch sie kehrt immer hastig um,

als würden sie warten,

wo mit glücklichem Geklapper

mit den Flügeln schlagen.

 

Und auch zur Eiablage Zeit

es lauert auf dem Nest zurzeit;

sie sitzt treu in dem leeren Nest,

sie sitzt hungrig, durstig;

sie steckt ihre Nase hinein,

als treue Mutter eilig.

 

Die Jungen sind flügge, wurden

lustig, jagen jetzt die Wolken;

und die Söhne den ganzen Tag

sind am Fliegen wagen;

es ist so weit: Langsam wird kalt,

die Nächte von Tagen.

 

Zeit ist, auf den Weg zu machen,

fliegt über das grosse Wasser;

ein grosses Treiben rundum Nest,

getreu dreht sich hin ‘d her;

sein Umherirren tut so sehr,

macht, bis sie stirbt, so fest.

 

Begleite sie mit den Augen

in den Himmel, den blauen;

genau wie unser Schicksal

auf die Erde wäre,

wenn das Herz sein Glaube verliert,

und wenn auch die Fantasie irrt,

als Witwenstorch sehe!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

 Tudod, hogy nincs bocsánat

 

Tudod, hogy nincs bocsánat,

hiába hát a bánat.

Légy, ami lennél: férfi.

A fű kinő utánad.

 

A bűn az nem lesz könnyebb,

hiába hull a könnyed.

Hogy bizonyság vagy erre,

legalább azt köszönjed.

 

Ne vádolj, ne fogadkozz,

ne légy komisz magadhoz,

ne hódolj és ne hódits,

ne csatlakozz a hadhoz.

 

Maradj fölöslegesnek,

a titkokat ne lesd meg.

S ezt az emberiséget,

hisz ember vagy, ne vesd meg.

 

Emlékezz, hogy hörögtél

s hiába könyörögtél.

Hamis tanúvá lettél

saját igaz pörödnél.

 

Atyát hivtál elesten,

embert, ha nincsen isten.

S romlott kölkökre leltél

pszichoanalizisben.

 

Hittél a könnyü szóknak,

fizetett pártfogóknak

s lásd, soha, soha senki

nem mondta, hogy te jó vagy.

 

Megcsaltak, úgy szerettek,

csaltál s igy nem szerethetsz.

Most hát a töltött fegyvert

szorítsd üres szivedhez.

 

Vagy vess el minden elvet

s még remélj hű szerelmet,

hisz mint a kutya hinnél

abban, ki bízna benned.

 

József Attila:1905- 1937

 

Du weisst, dass es keine Vergebung gibt

 

Es gibt keine Vergebung

Trauer ist es vergebens.

Sei, was du gern wärst: ein Mann,

das Gras wächst dir zeitlebens.

 

Die Sünd’ wird nicht einfacher,

die Tränen sind vergebens.

Du bist der Beweis dafür,

danke dafür besonders.

 

Beschuldig’, verspreche nichts

sei nicht leidig zu dir selbst,

beuge ‘d erobere nicht,

lauf von Krieg weg, wie ein Krebs.

 

Bleib immer überflüssig,

spann das Geheimnis nicht aus.

Und auch diese Menschlichkeit,

bis ein Mensch rümpfe nie aus.

 

Denk daran, wie geschnaubt hast,

gebettelt ganz vergebens.

Falsche Zeuge geworden,

bei dem eigenen Prozess.

 

Vater hast du gerufen

Mann in gottlose Krise

‘d böse Kinder gefunden,

in der Psychoanalyse.

 

Den falschen Worten geglaubt

von dem bezahlten Gönner,

und sieh, hat niemals jemand,

je gesagt, dass du gut bist.

 

Stets betrogen, so geliebt,

nur trug, so kannst nicht lieben.

Die geladene Waffe,

halte jetzt an deinem Herz.

 

Lass die Prinzipien fallen

‘d hoffe auf wahre Liebe,

glaub, wie ein Hund glaubt hätte,

an den ehrlichen Dieben.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

  

Tavaszi imádság

 

Uram, ki egy lehelettel

Elveszed a tél fagyát

És a földet életadó

Fény, melegség járja át:

Adj vidám szép kikeletet,

Örök Jóság, hő Szeretetet!

 

Virágozzék a fa dúsan,

Koszorúzza zöld levél.

Zsöndűljön az elvetett mag,

Ringatgassa enyhe szél.

Óvd meg, Uram, csapásoktól!

Hadd beszéljen jóságodról.

 

Kék ibolya illatával

Imádságom elvegyűl,

Kis pacsirta énekében

Lelkem hozzád felrepűl.

Oh hallgasd meg könyörgésem!

Te vagy hitem, reménységem!

 

Pósa Lajos: 1850 – 1914

 

Frühlingsgebet

 

Herr, wer in einem Atemzug

nimm den Frost des Winters weg

und der Erde Lebenskraft gibst,

wo Licht und Wärme durchfegt:

Gib mir einen fröhlichen Lenz,

treue Liebe, mir kredenzt!

 

Möge der Baum üppig blühen,

bekränzt mit grünen Blättern.

Möge die Saat schon grün wachsen,

geschützt von leichten Wettern.

Beschütze es, Herr vor Unheil!

Gib von deiner Güte teil.

 

Mit dem Duft von blauen Veilchen

mein Gebet drunter gemischt,

in dem Lied der kleinen Lerche,

meine Seele zu dir fliegt.

Oh, hör bitte mein Flehen an!

Die Hoffnung bist du allein.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni