Toni11 blogja

 

Elutasított fejlődéselmélet

 

Kókuszdiófán ült három majom,

hol sűrűn találkozni szoktak.

Bolhászkodva úgy mesélték

egymásnak, hogy mit hallottak.

 

Az egyik: „Amit én ma hallottam,

nekem egy nagy gondot ad az;

vannak emberek kik azt mondják, ők

tőlünk, majmoktól származtak.

 

Nem, mily nagy szégyen a mi fajunkra,

ettől aludni sem lehet!”

A többi erre: „Az nem lehet igaz

ezt egy majom sem hinné el!

 

Na figyeld csak meg az embereket,

főképpen azt a fehér fajt!

Ki hallotta azt már egy majomról,

hogy egy is, elhagyott egy csajt?

 

Még eddig egy majomasszony sem volt,

mely gyermekét elengedte,

és nyugodtan elment pénzt keresni,

hogy a cuccát megvehesse.

 

Semmit sem ér a pénz, a gazdagság,

nem bír venni egy szép ruhát,

a szoknyája rövid, nadrágja szűk

kevés anyag, 's rossz a szabás.

 

És nincs olyan majom mint az ember,

aki berúg és cigizik,

ki egy gépet hajt csak ide-oda

mely büdös, füstöl 's lármázik.!”

 

Felháborodva, s fejet emelve

közelebb bújtak egymáshoz:

„Ha az ember okosnak is látszik

tőlünk biztos nem származott!”

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Abgelehnte Entwicklungstheorie

Drei Affen saßen im Kokosnußbaum,
wo öfters zusammen sie kommen.
Da lausen sie sich und erzählen dabei,
was sie erlebt und vernommen.

Der eine sagte: „Was ich heut‘ gehört,
das macht mir heftig zu schaffen;
‘s gibt nämlich Menschen, die sagen ganz frei,
sie stammen ab von uns Affen.

Nein, so eine Schande für unser Geschlecht,
es will mir den Schlaf noch rauben!“
Die andern sagten: „Das kann doch nicht sein,
kein Affe würde das glauben!

Sieh dir das Treiben der Menschen doch an,
besonders das der weißen Rassen!
Wer hat denn von Affen jemals gehört,
daß einer sein Weib verlassen?

Auch gab es noch nie eine Affenfrau,
die ihre Kinder ließ laufen,
damit sie Geld sich verdienen kann
um unnützes Zeug zu kaufen.

Und trotz ihrem vielen Reichtum und Geld
reicht‘s ihnen kaum noch zu Kleidern!
Die Röcke so kurz und die Hosen so eng
als fehlt es an Stoff und an Schneidern!

Auch gibt‘s keine Affen, die, so wie der Mensch,
rauchen und sich betrinken,
die in Maschinen fahren umher
mit Rattern und Puffen und Stinken!“

Entrüstet hoben die Affen das Haupt
und rückten näher zusammen:
"Nein, wenn der Mensch auch gescheit zu sein glaubt,
von uns kann er gewiß nicht abstammen!“

 

Dichter Unbekannt

 

 

Der schwere Abend

 

Die dunklen Wolken hingen

Herab so bang und schwer,

Wir beide traurig gingen

Im Garten hin und her.

 

So heiß und stumm, so trübe

Und sternlos war die Nacht,

So ganz wie unsre Liebe

Zu Tränen nur gemacht.

 

Und als ich mußte scheiden

Und gute Nacht dir bot,

Wünscht' ich bekümmert beiden

Im Herzen uns den Tod.

 

Írta: Nikolaus Lenau

 

A nehéz est

 

Sötét felhők felettünk

mint egy bús golgota,

's mi búsan lépkedtünk, a

kertben ide-oda

 

Fülledt, forró és néma

csillagtalan éj volt,

mint a szerelmünk béna

és csak a könnyünk folyt.

 

És mikor a válás jött

's jó éjszakát mondtam,

ott aggódva mindkettőnk

halálát gondoltam.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Három rózsabimbó

 
Három rózsabimbó az én boldogságom,

Három rózsabimbó életem, világom !

El van osztva köztük három felé lelkem,

És mégis mindegyik birja azt egészen.

 

Nem tudom kiviilök terem-e több virág,

Mit látni öröm, illetni boldogság?

Szemem nem is keres, nem is látna meg mást:

Hisz bennök találtam feledést, kárpótlást!

 

Szivemből fakadtak, szivem a gyökerök:

Együtt hervadnék el, együtt halnék velők:

Hadd boruljak rájok, — merengjek el rajtok,

S eltelve örömmel, hadd beszéljek rólok :

Először is te rólad

Szerelmem virága,

Kihalt boldogságom

Egyetlen zöld ága.

 Az eltépett múltnak

Élő bizonysága,

A lehullott csillag

Fennmaradt sugára! —

Még csak alig feslik

A pirosló kehely,

És illatja már is

Törzsét árulja el;

Büszkén emeli föl

Magasra kis fejét,

Amidőn kiejti

Ragyogó, szép nevét.

 
A napnak sugári

Nem vakítják szemét,

Midőn a magasba

Küldi tekintetét.

Leroskadt, letiport

Lelkem ő rá hajlik,

Ha a vihar benne

Tűrhetlenül zajlik.

Ártatlan kebelén

Kipihenem magam . . .

Jer ide, jer ide,

Legnagyobbik fiam.

Csak alig mer ajkam

Csókot lehelni rád,

Alig mer illetni,

Te kis fehér virág! —

Sokszor, ha elnézem,

Milyen gyönge, halvány,

Azt hiszem, nem élő:

Csak ábrándkép talán.

Fehér rózsabimbóm,

Borulj a szivemre,

Hadd dobogjon áldást

Szőke kis fejedre!

Hallod-e mit beszél?

Érzed-e mint szeret?

Kincsének, gyöngyének

Mint nevez tégedet?

Érzed-e mint áll meg

Egyszerre verése,

Ha arczod találja

Szellő lebbenése ?

És mégis ki hinné,

E gyenge kis testben

Mily óriás lakik

Szivben, szeretetben!

Eltörpül mellette

Minden más szerelem,

E parányi szivben

Annyi az érzelem !

Szeress, szeress engem,

Második gyermekem,

Imádott kis fiam,
Felüdülő lelkem! 

Ide, ide vele,

Parányi fiammal,

Evvel a harmadik

Kis rózsabimbóval!

 
Bimbónak is piczi,

Csak egy rózsalevél,

És birása mégis

Hét országgal felér!

 
Sugárzó kétszeme

Úgy ragyog rám éppen,

Hogy azt kell gondolnom,

Két nap süt az égen.

Hátha még ölelve

A nyakamba borul,

A nagy boldogságtól

Szivem is elszorul . . .

Ne félj, szivem, ne félj,

Légy már egyszer nyugodt,

A sors olajággal

Küldé e galambot.

Repülj az ölembe,

Szállj le kebelemre,

Ártatlan galambkám

Simulj a szivemre! . . .

Béke és nyugalom

Tölti el lelkemet,

Semmi ami fájhat,

Nem talál ott helyet.

S örömim közepett

Ily szókra fakadok:

Minden anya közt én

Legboldogabb vagyok!

 

Írta: Szendrey Júlia   1857

Drei Rosenknospen

 

Drei Rosenknospen sind meine Glückseligkeit,

Drei Rosenknospen sind mein alle weit und breit!

Geteilt ist in drei die Liebe und die Seele,

‘d trotzdem gehört jedem das Ganze alleine.

 

Ich weiss nicht, ob noch andere Blumen wären,

die zu sehen ist Freude, und haben ist Segen?

Das Auge sucht nicht mehr und findet auch keines:

weil in euch ich fand, das Vergessen mein alles.

 

Aus meinem Herz gepriesen, dieses Herzens Wurzeln,

mit ihnen gemeinsam würde verwelken, sterben:

Lasst mich an ihnen lehnen, an ihnen versonnen,

und mit voller Freude, über ihnen verzählen:

 

Zu nächst jetzt über dich

die Blume meiner Liebe,

das erloschene Glück

einzig grüne Triebe.

 

Von dem rauen Leben

der lebende Beweis,

den erloschenen Stern

der einzige Hinweis.

 

Kaum öffnet sie sich

der rosarote Kelch,

und der Duft verrät schon

den zukünftigen Herrn.

 

Mit Stolz lupft er jetzt schon

hoch das kleine Köpfchen,

und wenn den Namen sagt,

wackelt mit den Zöfchen.

 

Und den Sonnenstrahlen

blendet ihn ja gar nicht,

wenn in die Höhe schaut

weit in das grelle Licht.

 

Hinsinkend, getrampelt

beugt die Seele zu ihm,

wen der Sturm dort drin

unausstehlich wird.

 

An der arglosen Brust

dort ruhe ich mich schon,

Komm zu mir, komm zu mir

du, mein ältester Sohn.

 

Kaum dürfen die Lippen

ein Kuss an dich hauchen,

kaum darf dich berühren,

du, kleine weisse Blumen.

 

Öfters, wenn ich schaue,

wie schwach und blass ist er,

denke, du lebst nicht mehr

nur ein Traumgebilde.

 

Weisse Rosenknospe,

komm, lieg auf meinem Herz,

die Herzklopfen sollen,

befreien von dem Schmerz.

 

Hörst du es, was er sagt?

Fühlst du es, wie dich liebt?

Mein Schatz, meine Perle, wie

liebevoll nennt er dich?

 

Fühlst es, wie stehen, bleibt

plötzlich das Herzklopfen,

wenn zart auf dein Gesicht

von Briesen paar Tropfen.

 

Und trotzdem wer glaubt es,

in dem schwache kleine

wie grosse Seele wohnt

mit Gefühl und Liebe.

 

Neben ihn verzwergen,

all‘ andere Milde,

in dem winzigen Herz

ist so viele Liebe.

 

Liebe, liebe nur mich

du, mein zweitliebstes Kind

angebeteter Sohn,

mein auffrischender Wind.

 

Hier mit ihm, hier mit ihm

mein winziges Bübchen,

hier mit meinen dritten

kleinen Rosen Knöspchen.

 

Für Knöspchen noch zu klein

nur noch ein Rosenblatt,

‘d seine Grösse doch, für

Sieben Königreichs reicht.

 

Zwei funkelnde Augen

strahlen an mich immer,

sollte ich meinen, zwei

Sonnen sind am Himmel.

 

Und wenn mir kuschelig

in beiden Armen liegt,

das Herz von der Freude

in siebten Himmel fliegt.

 

Keine Angst du Liebste

sei bitte friedvoll, das

Schicksal mit Feigenzweig

einer Taube schicken soll.

 

Flieg mir in den Armen,

sitz mir auf die Brust, du

mein harmloses Täubchen,

gibst mir einzig die Lust.

 

Friede und die Ruhe

füllt jetzt meine Seele,

nichts was wehtun könnte,

den Zutritt soll verfehle.

 

‘d von dem großen Freude,

sage es jetzt im stille,

von jeglichen Müttern

bin ich der Glücklichste.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Johann Wolfgang von Goethe: Novemberlied / November dal

 

November dal

 

Védőnek, de öregnek nem,

kihez a nap menekül,

kinek arca fenn az égen

a felhők mögött elmerül.

 

A fiúnak szól ez a dal,

ki rózsák között játszik,

és minket hallva azonnal

a szép szívekhez hív.

 

Ő által téli éjszakán,

lettünk kérges és csúnya,

sőt több értékes barát,

s nő, oly csúf és oly rusnya.

 

Mostantól kezdve a képe

a csillagos egen legyen,

és örökké a jövőbe,

nekünk le- és fel keljen.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

 

Novemberlied

 

Dem Schützen, doch dem alten nicht,

Zu dem die Sonne flieht,

Der uns ihr fernes Angesicht

Mit Wolken überzieht;

 

Dem Knaben sei dies Lied geweiht,

Der zwischen Rosen spielt,

Uns höret und zur rechten Zeit

Nach schönen Herzen zielt.

 

Durch ihn hat uns des Winters Nacht,

So häßlich sonst und rauh,

Gar manchen werten Freund gebracht

Und manche liebe Frau.

 

Von nun an soll sein schönes Bild

Am Sternenhimmel stehn,

Und er soll ewig, hold und mild,

Uns auf- und untergehn.

 

Írta: Johann Wolfgang von Goethe

Ne higyj nekem

 

Ne higyj nekem, ha mosolygok,

Álarcz ez csak arcomon,

Mit felöltök, ha a valót

Eltakarni akarom.

 

Ne higyj nekem, ha dallásra

Látod nyílni ajkamat,

Gondolatot föd e dal, mit

Kimondanom nem szabad.

 

Ne higyj nekem, hogyha hallasz,

Fölkaczagni engemet,

Megsiratnál, hogyha látnád

Egy ily percben lelkemet.

 

Írta: Szendrey Júlia

 

Glaub mir nicht

 

Glaub mir nicht, wenn ich strahle, das

ist nur Maske am Gesicht,

ich nehme es, weil dass wahre,

offen zeigen will ich nicht.

 

Glaube nicht, wenn Du es denkst, das

zum Singen öffnet der Mund,

die Gedanken werden versteckt

weil aussprechen nicht erlaubt.

 

Glaube nicht, wenn Du es hörst, dass

ich herzhaft und laut lache,

du wärst in Tränen aufgelöst

wenn du wüstest die Ursache.

 

Fordította: Mucsi Antal