Toni11 blogja

Toni11•  2019. május 23. 09:10

Medgyaszay Vincze: Ha énnekem / Falls zu mir

 

Ha énnekem ...


Ha énnekem azt mondanák :

Kell-e egy szép nyiló virág?

Azt felelném: nem kell nekem,

Nyiló virág a kedvesem.


A kedvesem két orczája

Tündér-kertnek rózsaszála.

A tündér-kert a szerelem,

Ahol ilyen virág terem.


Nagy a világ, sok a lánya,

Lehet köztük szebb is nála.

De a rózsám legszebb nekem,

Mert itt virul a keblemen !


Medgyaszay Vincze

 

 

Falls zu mir…

 

Falls mir jemand fragen würde:

Willst du eine Blume pflücke?

Dann würde sagen: Will ich nicht,

so schön wie meine, keine ist.

 

Die zwei Wangen von Liebkosen

dass Feen Lands, schönsten Rosen.

Die Feen Garten ist die Liebe,

dort wachsen, die frischen Triebe.

 

Die Welt ist groß, hat viel Mädchen,

es gibt schöner, wie im Märchen.

Meine ist für mich der schönste,

an meiner Brust ist am größte!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2019. május 19. 08:13

Karay Ilona: Vágy / Begierde

 

Vágy

 

Szelíd halál, boldog halál!
Meddig váratsz még magadra?
Meddig kell még bús óhajjal
Gondolnom szent nyugalmadra?

 

Mily jó lenne, ha már jönnél,
Ha már pihenhetnék ott lenn,
Nem tudva és nem érezve
Mi történik itt fölöttem.

 

Akik mostan nem szeretnek,
Őszintén megkönnyeznének,
Szeretteim bús síromra
Koszorút függesztenének.

 

S ha rám gondol majd, ki mostan
Minden gondolatom tárgya,
Szelíd lesz az emlékezés,
Oly jó a kegyelet árnya!

 

Kire egyszer szent homályát
Csendes borúval teríti,
Annak emlékét örökké
Fájó szeretet köríti.

 

Talán a kedves szemekből
Egy könny is gördül utánam,
Mely lehatol koporsómig,
Megédesíteni álmam…

 

Szelíd halál, boldog halál!
Ne várass soká magadra!
Ne gondoljak bús óhajjal
Még soká, szent nyugalmadra!

 

Írta: Karay Ilona 1866 – 1891

 

 

Begierde

 

Friedlicher Tod, glücklichen Tod!

Wie lang lässt du, auf dich warten?

Wie lang muss ich mit verlangen

an den heiligen Frieden denken?

 

Es wäre schön, wenn du schon kämmst,

wenn wir dort unten uns ausruhten,

nicht wissen und auch nicht fühlen

was, würde man uns zumuten.

 

Diese, die mich gar nicht lieben,

würden auch tränen verlieren,

und auf meinem tristen Grabe

einen Kranz noch niederlegen.

 

Und wenn einmal an mich denkt, der,

der Gegenstand meines Denkens,

in sanftmütige Erinnerung,

schön ist der Schatten der Dezenz.

 

An dem, die heilige Zwielicht

zudeckt mit düsterer Stille,

dem ist die Erinnerung, wie

die ewig schützende Liebe.

 

Vielleich aus den lieben Augen

eine Träne rollt herunter,

an Grab, bis in den Sarg, ‘d macht

die Träume süsser, dort unten.

 

Friedlicher Tod, glücklichen Tod!

Lass mich nicht lang auf dich warten!

Dass ich bald mit begehren kann

in heiligem Frieden starten!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2019. május 17. 08:39

Bényei Gábor: A fehér liliom / Die weiße Lilie

 

A fehér liliom 


Árva leány a menyasszony

Jaj ! Be igen szomorú,
Piros rózsa, rozmaringból

Homlokán a koszorú.


Édes anyja sírján virult,

Könyeivel öntözé;
Oh ! A fehér liliomot,

Hogy nem tüzheté közé?!...


Pedig az is rajta nyilt ki

Tegnap este ékesen,

Álmodott is a leányka

Róla éjjel édesen.


Azért olyan szomorú most,

Elrabolta valaki —
„Lányok! Azt a sírvirágot

A kinél van adja ki !


Érte adom kis kertemnek

Ezerféle virágát,
Csak — esengett — a kinél van

Adja vissza a drágát!"


Es a lányok összesúgnak...

Gyönge szivük megesett, '
De hogy is ne?! Mikor szegény

Olyan búsan, könyezett:...


Mind hiába! Senkinél sincs,

Ne hervasszon érte bú,

Anélkül is illik neked —
A menyasszony koszorú!...


A templomból jő a násznép,
A frigykötés végbe ment...

Fehér galamb száll a légben,

Oh ! Ez igen jót jelent!


Most ép' az ifjú pár felett —
Terjeszti ki szányait.. .

A vőlegény kalapjába

Hullatja szép tollait...


Vagy nem toll ez... nem a tolla,
Ez itt egy szál liliom !...

Im fogadd el — neked adom,

Drága szép menyasszonyom.


Ez az!... Sikolt — Anyám! Anyám!...

Es a galamb után néz ...

De az repül, repül... repül...

Majd sötét ködökbe vész!...


Bényei Gábor: 1837 – 1892

 

 

Die weiße Lilie

 

Die Waise Mädchen ist der Braut

ach, die ist so schlecht gelaunt,

rote Rosen und Rosmarin

an Stirnen Kranz jeder staunt.

 

An Mutters Grab hat es geblüht

mit den Tränen gegossen,

ach, den weiß Lilie, warum

ist die, dazwischen krochen?

 

Obwohl dort hat es auch geblüht

gestern Abend schnörkelhaft,

sie hat auch schon davon geträumt

ein süßer Traum heute Nacht.

 

Jetzt ist deswegen bekümmert,

jemand hat sie gestohlen,

„Mädchen! Den Blumen von dem Grab,

wer es hat, soll rausholen!

 

Dem gebe ich von den Garten

tausend andere Blumen,

nur – betete er, wer es hat,

soll es wieder rausgeben! "

 

Und die Mädchen, kichern weiter,

‘d die haben Herzerbarmen,

das ist aber selbstverständlich

der Braut, müsste nicht mehr weinen.

 

Es ist umsonst! Es hat niemand,

soll dich der Harm nicht welken,

ohne dem kannst du trotzdem sehr gut,

die Braut Kranz auf dem Kopf setzen.

 

Alle kommen aus der Kirche

das Werk ist voll gezogen,

es gibt auch gute zechen, weil

die Taube sind, wegflogen.

 

Eben über dem jungen Paar

Falten sie den Flügel aus

und auf der Hut der Bräutigam

fielen ihre Federn rauf.

 

Oder ist das keine Feder,

es ist die weiße Lilie!

Hier, nimm es, ich gebe es dir

meine schöne Braut, Ottilie.

 

Das ist es! Ruft, Mutter! Mutter!

Und schaut hinter die Taube,

aber die fliegt, und fliegt, und fliegt

und verschwindet in Gaube.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2019. május 11. 17:57

Adorján András: Keresem az utat / Ich suche den We

 

Keresem az utat

 

Megállok életem keresztútjánál,
leborulok, és sírok keservesen,
menjek-e jobbra, menjek-e balra,
merre, hova jutok, tarka napfényre
vagy temetős, szürke zivatarba.

 

Sehol sem jó, és nincsen maradásom,
szeretnék szebben élni, mint az apám,
kinek mindig bajt hozott az élet,
s a legszebb éveit zsákmányul adta
az újuló gúnyos szenvedésnek.

 

Valami újat, merészet szeretnék,
ami még nem volt, s nem lesz soha talán,
fehér utakon vidáman járni,
s a meggörrtyedt, bánatos embereknek
szavaimmal tavaszt muzsikálni.

 

Este, ha lefekszem, hideg falak közt
csúf árnyak jönnek a homályban felém
titokzatosan, és fenyegetnek,
pedig én senkit soha meg nem bántok
jót kívánok én az embereknek.

 

Félek magamtól, félek mindenkitől,
senki sem tudja, melyik az igazi,
s rossz úton visznek, rossz útra térek,
én csak alamizsnát kapok a sorstól
szegényes napszámnak, szürke bérnek.

 

Pedig talán még mást is érdemelnék,
hiszen küszködöm éjjel-nappal, lázban,
nem találom sehol a jó utat,
a lelkemet is hiába kérdezem,
csak a bizonytalanságba mutat.

 

Írta: Adorján András

 

 

Ich suche den Weg

 

Ich blieb stehen am Kreuzweg meines Lebens,

verbeuge, und Weine sehr-sehr bitterlich,

soll ich rechts, oder soll ich links gehen

in welcher Richtung, und wo komme ich hin,

an Sonne, oder in Regen stehen.

 

Nirgends ist gut und nirgends kann ich bleiben,

möchte gern schöner leben, als mein Vater,

dem das Leben nur noch Übel kreiden,

’d die schönsten Jahre als Beute abgab

den immer neuen höhnischen Leiden.

 

Etwas Neues, Gewagtes möchte ich gern,

was noch nicht ist, und wird es auch nie geben,

auf den weißen Wegen fröhlich Laufen

und den gebeugten, kummervollen Menschen

mit meinem Worte, den Frühling zaubern.

 

Abends, zwischen die kalten Wände liegend

hässliche Schatten schleichen im Dunkel zu mir

geheimnisvoll, und immer bös enden,

obwohl ich niemandem nie etwas Schlimmes tue,

ich wünsche nur Gutes für die Menschen.

 

Ich habe Angst von mir, Angst von jedermann,

es weist ja niemand, wer ist der Wahrhafte,

zeigen mir das böse, ‘d werde auch bös,

denn nur Almosen beschert mir das Schicksal

armen Tageslohn, arm und ominös.

 

Doch gar noch etwas anderes verdient,

denn Plackerei ist mein Leben, Tag und Nacht

ich suche fiebrig, aber finde nicht, der Weg,

vergebens frage ich auch meine Seele,

die ist dumpf, sie auch kein guter Strateg’.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2019. május 7. 09:06

Benedek Elek: Édesanya nevenapján / Mutters Namen

 

Édesanya nevenapján

 

Az én szívem dobogása:

édesanyám imádása.

Szava nincsen,

dala nincsen,

de meghallja a Jóisten.

 

Az én szívem dobogása:

a Jóisten imádása.

Hozzá küldöm el imámat:

tartsd meg az én

Jó anyámat

 

Írta: Benedek Elek 1859 – 1929

 

 

Mutters Namenstag

 

Alle Schläge meines Herzens:

Mutter anbeten zeitlebens.

Es hat kein Wort,

es hat kein Song,

aber es hört immer der Gott.

 

Alle Schläge meines Herzens:

Der Gott anbeten zeitlebens.

Zu in Bete immer munter:

Soll erhalte

mir der Mutter.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni