Zempléni Árpád: Reménytelen / Hoffnungslos

 

Reménytelen

 

Beszélgetünk. Nyájas szavunkban

Fölcsendül egy-egy érzelem.

De föl van írva csillagunkban:

Reménytelen.

 

Mint szélfuvásra lombtalan fa,

Szavadra lelkem úgy remeg,

S kiszáll a múltba, átrohanva

Jelenemet.

 

Ah, mint ez, oly merengő, szende

Verőfény járt az ablakon,

Ilyen igéző naplemente

Volt nyugaton.

 

És Ő is épen így mosolygott

E szép, bizalmas délután.

A lelkem ép így elborongott

Egy kép után.

 

Valami úgy intett vigyáznom,

Mert én reám a sors irigy.

Ah, így kezdődött az én gyászom,

Ah, épen így!

 

Hiába küld a sors utamba,

Szeretni többé nem merek.

A régi szenvedések hamva

Ma is meleg! . . .

 

Zempléni Árpád 1865 – 1919

 

 

Hoffnungslos

 

Wir unterhielten uns, die Worten

wurden auf einmal sehr famos.

In Sternen sind aufgeschrieben worden:

Ist hoffnungslos.

 

Wie im Wind des Blätterlosen Baum,

so zittert meine Seele zart,

deine Worte tönten wie ein Traum

wie Gegenwart.

 

Ach, wie eine träumerisch, holde

Sonnenglanz war an der Fenstern,

der Sonnenuntergang wie Kobolde

wie im Western.

 

Und sie hat genauso gelächelt,

in dem vertrautem Nachmittag.

Die Seele hat mir so verändert

just wie Festtag.

 

Etwas hat mir, dann mahnend

gewinkt, weil das Schicksal neidisch an mich.

So hat der Trauer angefangen

Punkt so töricht.

 

Das Schicksal vergebens schickt zu mir,

lieben darf ich nie und nimmer.

Die alte leiden wie Zephir

stets noch Glimmern...

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni