Zempléni Árpád: Reménytelen / Hoffnungslos

Reménytelen

***

Beszélgetünk. Nyájas szavunkban

Fölcsendül egy-egy érzelem.

De föl van írva csillagunkban:

Reménytelen.

***

Mint szélfuvásra lombtalan fa,

Szavadra lelkem úgy remeg,

S kiszáll a múltba, átrohanva

Jelenemet.

***

Ah, mint ez, oly merengő, szende

Verőfény járt az ablakon,

Ilyen igéző naplemente

Volt nyugaton.

***

És Ő is épen így mosolygott

E szép, bizalmas délután.

A lelkem ép így elborongott

Egy kép után.

***

Valami úgy intett vigyáznom,

Mert én reám a sors irigy.

Ah, így kezdődött az én gyászom,

Ah, épen így!

***

Hiába küld a sors utamba,

Szeretni többé nem merek.

A régi szenvedések hamva

Ma is meleg! . . .

***

Írta: Zempléni Árpád 1865 – 1919

***

***

Hoffnungslos

***

Wir unterhielten uns, die Worten

wurden auf einmal sehr famos.

In Sternen sind aufgeschrieben worden:

Ist hoffnungslos.

***

Wie im Wind des Blätterlosen Baum,

so zittert meine Seele zart,

deine Worte tönten wie ein Traum

wie Gegenwart.

***

Ach, wie eine träumerisch, holde

Sonnenglanz war an der Fenstern,

der Sonnenuntergang wie Kobolde

wie im Western.

***

Und sie hat genauso gelächelt,

in dem vertrautem Nachmittag.

Die Seele hat mir so verändert

just wie Festtag.

***

Etwas hat mir, dann mahnend

gewinkt, weil das Schicksal neidisch an mich.

So hat der Trauer angefangen

Punkt so töricht.

***

Das Schicksal vergebens schickt zu mir,

lieben darf ich nie und nimmer.

Die alte leiden wie Zephir

stets noch Glimmern...

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni