Vörösmarty Mihály: Éj és csillag / Nacht und Stern

 

Éj és csillag

 

Éj vagyok, te csillag,

Fényes és hideg,

Én setét a bútól

S vágy miatt beteg.

 

Általad homályom

Fájva összereng,

Míg fölötte arcod

Istensége leng.

 

Szép sugáraidtól

El nem alhatom,

Mégis éber kínnal

Hozzád álmodom;

 

Fel kivánom vinni

Amit rejt a hit,

A föld gyermekének

Édes titkait,

 

Mit nem esküdött szó,

Nem sugott ajak,

Amit bánat és éj

Gondolhattanak.

 

Fel kivánom vinni

Gyászos arcomat,

Hogy világosabb légy

Árnyékom miatt.

 

S mint inkább leendek

Bútól fekete,

Annyival dicsőbben

Kezdj ragyogni te.

 

El kivánok veszni

Fényben általad:

Érezzem csak egyszer,

Egyszer lángodat.

 

Vörösmarty Mihály: 1800 – 1855

 

Nacht und Stern

 

Ich bin Nacht, du der Stern,

ich bin hell und du kalt,

ich dunkel von dem Harm

und ist krank vor dem Drang.

 

Deinetwegen düster

von dem Schmerz zitterig,

darüber dein Gesicht

wie der Gottheit schwingt.

 

Von deinem schönen Strahl

kann nicht einschlafen,

doch mit wachsamer Qual

bei dir im Hafen;

 

Will es zu dir bringen,

was in Glaube steckt,

was beim Kind der Erde

Geheimnisse weckt.

 

Das nicht gelobte Wort

‘d kein Mund dir flüstert,

was Trauer und Nacht

dir leise lüstern.

 

Will es zu dir bringe

mein trübes Gesicht,

dass du mal klarer wirst

von meinen Schatten List.

 

Wie ich dazu neige

Schwarz von Traurigkeit,

umso besser bist

zum Strahlen bereit.

 

Ich will verloren sein

im Lichte von dir:

dass ich einmal fühle

deinen Flammen hier.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni