Víz Zoltán: Egyedül / Allein

Toni11•  2021. augusztus 5. 08:43  •  olvasva: 148

 

 Egyedül

 

Setét az est, ködös, borult;

Párával telt a levegő

Bolygok az utcán egyedül,

Mely néma, mint a temető.

 

A csendet olykor megtöri

Elsiető léptek zaja;

Dolgát végezte valaki,

S most megpihenni megy haza.

 

Nyájaskodón egy-egy sugár

Az ablakból reám esik,

Tán a szeretet fényiből,

Mi ott benn áldón boldogít.

 

S oly elhagyottnak érzem

A sok ember közt is magam.

Sejtem, hogy kit egy szív szeret,

Az nem lehet boldogtalan.

 

De megkondul az estharang,

Széthangzik a város felett,

Mint egy mindent átölelő

És boldogító szeretet.

 

Vigasztalón lelkemre száll

S megnyugtat az a gondolat,

Hogy egy helyett egész világ,

Hová szívem áldón kihat.

 

Víz Zoltán 1865 - 1934

 

Allein

 

Dunkle Abend, neblig, bewölkt;

dunstige, feuchte, schwüle Luft

irre allein auf der Straße,

die so still, wie die Friedhofgruft.

 

Die Stille bricht manchmal kurz, der

Geräusch von eiliger Schritten;

vielleicht hat jemand einen Sturz,

am Heimweg, vor dem Gewitter.

 

Einzelne Strahlen sanftmütig

durch das Fenster scheinen auf mich,

vielleicht von Lichtern der Liebe

bei mir innerlich empfänglich.

 

Ich fühle mich so verlassen

unter vielen Menschen allein.

Ich vermute, wen ein Herz liebt,

das kann nicht so unglücklich sein.

 

Doch die Abendglocke läutet,

verbreitet sich über die Stadt

wie ein alles Umfassende

glückselige Liebe das macht.

 

Legt sich als Trost an die Seele

und das ist sehr beruhigend,

dass mein Herz statt auf einer auf

die ganze Welt wirkt absägend.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Angyalka732021. augusztus 5. 11:29

Nagyon szép választás, tetszik!
Szép napot kívánok neked.
Szeretettel, Melinda