Viktor Blüthgen: A megfagyott kis madárka / Das er

 

Das erfrorene Vögelchen

 

Lag ein graugelb Vögelein

über dem weißen Schnee,

festgeschlossen die Augen klein,

Beinchen in die Höh.

 

Sprangen lustig vom Dorf herbei

Kinder mit ihrem Hund,

standen auf einmal still die drei

vor dem Vogel am Grund.

 

Hob das Mädchen ihn auf vom Schnee;

traurig das Köpfchen hing.

Tat den beiden das Herzchen weh;

sprachen: "Das arme Ding!

 

Fand schon lange kein Körnchen mehr;

alles so dick verschneit!

Wenn's zu uns doch gekommen wär,

hätten wir gerne gestreut!"

 

Trugen sie's langsam zum Garten fort,

machten ihm da sein Grab

an den allerstillsten Ort,

den es nur irgend gab.

 

Aus dem Schnee ragt ein Hüglein frei,

drüber ein Zweiglein gut.

Piepen zwei kleine Vöglein dabei,

wissen nicht, wer da ruht.

 

Viktor Blüthgen 1844 - 1920

 

A megfagyott kis madárka

 

Szürkéssárga kis madárka

a fehér havon fekszik,

a szemecskéi lezárva

lábai égnek állva.

 

Falu gyermekei kutyával

vígan oda rohannak,

's a madár előtt mind a hárman

hang nélkül megtoppannak.

 

Kislány a hóról felvette;

feje lógott szegénynek,

's fájó szívvel rebegték: „Egy

áldozata a télnek!”

 

Rég nem talált egy szemcsét sem;

a hó mindent eltakart,

nálunk nem halt volna éhen,

szórtunk volna magokat.

 

És otthon kinn a kis kertben,

egy picinyke sírt ástak,

a legcsendesebb helyen

a meghalt kis madárnak.

 

Hóban egy dombocska látszik

kis ágacska felette,

azon két madárka játszik,

nem tudva, lenn ki pihen.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni