Vargha Gyula: Költöző lelkek / Umziehende Seelen

Költöző lelkek

***

Kik rég előre mentetek,

Apám, anyám, s ti jó barátok,

Szárnyam suhog, már fönn lebeg,

De hol találhatok reátok?

***

A lelkek, mint a vadludak,

Foltokban úsznak egyre délnek.

Vágy hajtja, vonja szárnyukat,

Szebb, boldogabb hazát remélnek.

***

Én, idegen folt vándora,

Szeretnék hirtelen kiválni,

Repülni, mint a gondolat,

S szeretteimre rátalálni.

***

De hátha csal a sejtelem

Ők régesrégen célhoz értek?

S jajgatva hasztalan szelem

Magamban a zord szürke léget?

***

A néma hómezők felett

Egyszer csak összecsuklik szárnyam,

S az álmodott fény-hon helyett

Ott vár a vég a ködvilágban?

***

Írta: Vargha Gyula 1852 – 1929

***

***

Umziehende Seelen

***

Ihr, die vor uns gegangen seid

Vater, Mutter ‘d ihr gute Freunde,

mein Flügel schwingt, es schwebt schon weit,

sagt, wo kann ich euch finden, Leute?

***

Die Seelen, so wie Wildgänse,

in Flecken ziehen die nach Süden.

Hoffen an schönen Nistplätze,

der Drang treibt sie, und zieht den Flügel.

***

Ich, Wanderer des fremden Flecks,

möchte so gern plötzlich ausscheren,

wie die Gedanken ohne Zweck,

zu meinen liebsten zurückkehren.

**

Doch vielleicht ist der Vorahnung falsch

sie haben schon das Ziel erreicht?

Wehklagend fliege über Hals

in der Luft des Todes bereit?

***

Über den stillen Schneefeldern

jäh klappen die Flügel zusammen,

und statt von den Heimatnestern

war das Ende den Lebensflammen?

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni