Túrmezei Erzsébet: Hiába vár / Vergeblich

 

Hiába vár

***

Megint hazaindulok nemsokára

Nagy néma csend borult a kis szobára

Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt

Nincs már ott aki eddig hazavárt.

***

Békülten mondom: elköltözött

Nem lakik többé az élők között.

Óh hogy várt mindig

milyen nehezen szorongva leste

mikor érkezem

S amikor egyszer csak elébe léptem

Úgy felragyogott az a kedves két szem!

***

Pedig szolgálatom hívó szavára

Én olyan gyakran hagytam őt magára

És neki fájt minden búcsúvétel

Körültipegett anyai féltéssel.

***

Amíg csomagoltam és rendezgettem

Szeme kísért, csendesen ült mellettem.

S belesűrítve minden féltő gondot

Néhány búcsúzó szóval annyit mondott:

Vigyázz magadra gyermekem!

***

Azután egyszer Ő is útra kelt...

Végső tekintetével átölelt és indult

hangtalanul, csendesen...

***

Elment! Elment! Hiába keresem

Ő utazott el - ismételgetem.

Tudta hogy örök hajlék hívja fenn

És most előrement és hazavár

Csak egy kevés idő van hátra már!

***

S ha véget érnek próbák, földi harcok

Megint meglátom azt a kedves arcot

Ott hol nem választ el soha semmi

És soha többé nem kell búcsút venni.

***

Kicsiny szobánk most csendesen fogad

De csendje is tud drága titkokat

Hogy vár mint eddig: hogyne várna rám!

Hazavár most is az Édesanyám."

***

Túrmezei Erzsébet: 1912 – 2000

***

***

Vergeblich gewartet

***

Ich werde bald wieder nach Hause gehen,

eine Stille ist in dem kleinen Raum eben

leer verlassen, die ist Tür geschlossen,

wartet keine mehr auf meinen kommen.

***

Ich sage es friedsam: Weggezogen,

sie liegt unter den Friedhof Boden

wartete auf mich

besorgt und sehr besorgt lauerte,

wenn ich ankomme,

und als ich dann plötzlich vor ihr trat,

die schönen Augen strahlten auf so zart!

***

Auf den Abruf meines Dienstes öfters

müsste ich sie halt immer wieder trösten

und jedes Mal tat ihr der Abschied weh,

von mütterlicher Angst umgeben sehr.

***

Während ich packte und alles versorgte,

ihre Augen verfolgten mich ohne Sorge.

Mit allen furchtsamen Sorgen sagte sie

die Abschiedsworte ohne Poesie:

Pass auf mein Kind mit leisen Worten!

***

Dann machte sie sich eines Tages auf den Weg, …

Sie umarmte mich mit einem letzten Blick und ging los,

ohne Worte, still, ganz leise …

***

Sie ist weg! Ich suche sie vergebens,

Sie ist gegangen – ohne Begehrens.

Sie wusste es, die ewige Bleibe rief

‘d, sie ist gegangen und wartet auf mich,

es bleibt nur noch ein wenig Zeit für mich!

***

Und wenn das Prüfung ‘d der Kampf hier vergehen,

ich werde ihr Gesicht dort wiedersehen,

dort, wo uns nie und niemand jemals trennt,

und wir zwei werden nie wieder getrennt.

***

Unser kleines Zimmer empfängt mich still,

doch sein Schweigen Geheimnisse verbirgt,

wartet genauso wie damals jeden Tag,

wie meine Mutter auf mich gewartet hat.

***

Übersetzung: Mucsi Antal-Tóni