Toldalaghy Pál: Vigasztalan világ / Trostloser Wel

 

Vigasztalan világ

 

Ki a sötét fasorból a szobába

beléptem, az asztalhoz ülök én,

hol a tálakban fonnyad a saláta

és illatozik búsan a kömény,

 

a villanyfény meg meg-megáll a villán.

Ki étkezik? Ki enne, inna azt,

a nők s a kívánt szőlők húsa híjján,

mit az idő szemlátomást rohaszt?

 

A nők, a nők, hol vannak és a tálak?

Az édes és a gyöngyöző borok?

Itt ülök én és bennem nincs utálat.

Csak életemre visszagondolok.

 

Idézem — és a kéz, mely néha tett-vett,

a láb, mely ösvényt néhanap talált,

a test, amit befalnának a tetvek,

vigasztalan s kívánja a halált.

 

Toldalaghy Pál: 1914  - 1976

 

 

Trostloser Welt

 

Als ich raus aus der dunklen Allee Konfekt

in das Zimmer trat, ‘d setze mich an Tisch,

wo der Salat schon in den Schüsseln verwelkt

und Kreuzkümmel duftet köstlich und frisch,

 

Das elektrische Licht blitzt an der Gabel.

Wer speist? Wer würde es essen ‘d trinken,

mangels Frauen und dem Fleisch von den Reben,

was scheinbar schon verfault vor uns liegen?

 

Die Frauen, wo sind die Frauen, ‘d die Schalen?

Die Süsse und die Schaumende Weine?

Ich sitze hier ruhig und ohne klage,

und denke an mein Leben alleine.

 

Zitiere, die Hand, die manchmal gab ‘d nimmt

der Fuss, der manchmal eine Schneise tobt

der Körper, von Läusen gern gefressen wird,

er ist untröstlich und wünscht sich den Tod.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni