Szendrey Júlia: Három rózsabimbó / Drei Rosenknosp

 

Három rózsabimbó

***
Három rózsabimbó az én boldogságom,

Három rózsabimbó életem, világom !

El van osztva köztük három felé lelkem,

És mégis mindegyik birja azt egészen.

***

Nem tudom kivülök terem-e több virág,

Mit látni öröm, illetni boldogság?

Szemem nem is keres, nem is látna meg mást:

Hisz bennök találtam feledést, kárpótlást!

***

Szivemből fakadtak, szivem a gyökerök:

Együtt hervadnék el, együtt halnék velők:

Hadd boruljak rájok, — merengjek el rajtok,

S eltelve örömmel, hadd beszéljek rólok :

***
Először is te rólad

Szerelmem virága,

Kihalt boldogságom

Egyetlen zöld ága.

***
 Az eltépett múltnak

Élő bizonysága,

A lehullott csillag

Fennmaradt sugára! —

***
Még csak alig feslik

A pirosló kehely,

És illatja már is

Törzsét árulja el;

***
Büszkén emeli föl

Magasra kis fejét,

Amidőn kiejti

Ragyogó, szép nevét.

***
A napnak sugári

Nem vakítják szemét,

Midőn a magasba

Küldi tekintetét.

***
Leroskadt, letiport

Lelkem ő rá hajlik,

Ha a vihar benne

Tűrhetlenül zajlik.

***
Ártatlan kebelén

Kipihenem magam . . .

Jer ide, jer ide,

Legnagyobbik fiam.

***
Csak alig mer ajkam

Csókot lehelni rád,

Alig mer illetni,

Te kis fehér virág! —

***
Sokszor, ha elnézem,

Milyen gyönge, halvány,

Azt hiszem, nem élő:

Csak ábrándkép talán.

***
Fehér rózsabimbóm,

Borulj a szivemre,

Hadd dobogjon áldást

Szőke kis fejedre!

***
Hallod-e mit beszél?

Érzed-e mint szeret?

Kincsének, gyöngyének

Mint nevez tégedet?

***
Érzed-e mint áll meg

Egyszerre verése,

Ha arczod találja

Szellő lebbenése ?

***
És mégis ki hinné,

E gyenge kis testben

Mily óriás lakik

Szivben, szeretetben!
***

Eltörpül mellette

Minden más szerelem,

E parányi szivben

Annyi az érzelem !

***
Szeress, szeress engem,

Második gyermekem,

Imádott kis fiam,
Felüdülő lelkem! 

***
Ide, ide vele,

Parányi fiammal,

Evvel a harmadik

Kis rózsabimbóval!

***
Bimbónak is piczi,

Csak egy rózsalevél,

És birása mégis

Hét országgal felér!

***
Sugárzó kétszeme

Úgy ragyog rám éppen,

Hogy azt kell gondolnom,

Két nap süt az égen.

***
Hátha még ölelve

A nyakamba borul,

A nagy boldogságtól

Szivem is elszorul . . .
***

Ne félj, szivem, ne félj,

Légy már egyszer nyugodt,

A sors olajággal

Küldé e galambot.

***
Repülj az ölembe,

Szállj le kebelemre,

Ártatlan galambkám

Simulj a szivemre! . . .

***
Béke és nyugalom

Tölti el lelkemet,

Semmi ami fájhat,

Nem talál ott helyet.

***
S örömim közepett

Ily szókra fakadok:

Minden anya közt én

Legboldogabb vagyok!

***

1857

***

Írta: Szendrey Júlia 1928 – 1968

***

***

Drei Rosenknospen

***

Drei Rosenknospen sind meine Glückseligkeit,

drei Rosenknospen sind mein alles weit und breit!

Geteilt sind in drei die Liebe und die Seele.

‘d trotzdem gehört jedem das Ganze alleine.

***

Ich weiß nicht, ob noch andere Blumen wären,

die zu sehen ist Freude und haben ist Segen?

Das Auge sucht nicht mehr und findet auch keines:

Weil in euch ich fand das Vergessen mein alles.

***

Aus dem Herz gepriesen, dieses Herzens Wurzeln

mit ihnen gemeinsam würde verwelkend sterben:

Lasst mich an ihnen lehnen, an ihnen versonnen

und mit voller Freude über ihnen verzählen:

***

Zunächst jetzt über dich

die Blume meiner Liebe,

das erloschene Glück

einzig grüne Triebe.

***

Von dem rauen Leben

der lebende Beweis,

den erloschenen Stern

der einzige Hinweis.

***

Kaum öffnet sie sich

der rosarote Kelch,

und der Duft verrät schon

den zukünftigen Herrn.

***

Mit Stolz lupft er jetzt schon

hoch das kleine Köpfchen,

und wenn den Namen sagt,

wackelt mit den Zöfchen.

***

Und den Sonnenstrahlen

blendet ihn ja gar nicht,

wenn in die Höhe schaut

weit in das grelle Licht.

***

Hinsinkend getrampelt

beugt die Seele zu ihm,

wen der Sturm dort drin

unausstehlich wird.

***

An der arglosen Brust

dort ruhe ich mich schon,

komm zu mir, komm zu mir,

du, mein ältester Sohn.

***

Kaum dürfen die Lippen

ein Kuss an dich hauchen,

kaum darf dich berühren,

du kleine weiße Blumen.

***

Öfters, wenn ich schaue,

wie schwach und blass ist er

denke, du lebst nicht mehr,

bist ein Traumgebilde.

***

Weisse Rosenknospe,

komm, lieg auf meinem Herz,

das Herzklopfen soll dich,

befreien von dem Schmerz.

***

Hörst du es, was er sagt?

Fühlst du es, wie dich liebt?

Mein Schatz, meine Perle, wie

liebevoll nennt er dich?

***

Fühlst es, wie stehen, bleibt

plötzlich das Herzklopfen,

wenn zart auf dein Gesicht

von Briesen paar Tropfen.

***

Und trotzdem, wer glaubt es

in den schwachen Wesen

wie große Seele wohnt

mit herzvollem Leben.

***

Neben ihn verzwergen,

all‘ andere Liebe

in dem winzigen Herz

ist so viele Milde.

***

Liebe, liebe nur mich

auch du, mein zweites Kind

angebeteter Sohn,

mein auffrischender Wind.

***

Hier mit ihm, hier mit ihm

mein winziges Bübchen,

hier mit meinen dritten

kleinen Rosen Knöspchen.

***

Für Knöspchen noch zu klein

nur noch ein Rosenblatt,

‘d seine Grösse doch, für

Sieben Königreichs reicht.

***

Zwei funkelnde Augen

strahlen an mich immer,

sollte ich meinen, zwei

Sonnen sind am Himmel.

***

Und wenn mir kuschelig

in meinen Hals umarmt,

das Herz von der Freude

über alles erbarmt.

***

Keine Angst, du Liebste

sei bitte friedvoll, das

Schicksal mit Feigenzweig

die Tauben schicken soll.

***

Flieg mir in den Armen,

sitz mir auf die Brust, du

mein harmloses Täubchen,

gibst mir einzig die Lust.

***

Friede und die Ruhe

füllt jetzt meine Seele,

nichts was wehtun könnte,

den Zutritt soll verfehle.

***

‘d von der großen Freude,

sage es jetzt im stille,

von jeglichen Müttern

bin ich der Glücklichste.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni