Szemere Miklós: A vadon költészete / Die Poesie de

Toni11•  2024. október 3. 09:32  •  olvasva: 24

 

A vadon költészete

***

Édes kürtöm! te, kit a juharnak görbe

Ágáról metszettem egykor a vadonban,

S karcsu hangos öblöd gondosan kivájva,

Fényes barna szijjal körös-körül fontam,

Viszhang csábitója, erdők fuvolája,

Bércek közt andalgó lelkem muzsikája!

Ha majd sírba szállok, jobb feküdj mellettem,

– Lelkem a jövendőt szomorkodva látja –

Kalmár idők jőnek, kipusztul e korral

A vadontermészet egyszerü barátja.

***

Te sötétlő bérc ki fogsz pusztulni egykor!

Melynek rám borul most fáid szent homálya.

S hol ágas címerét növeszthesse, nem lesz

A szarvasnak többé menedék tanyája;

S mit a szomjas vadász sziv arcára fekve,

Nem lesz nyoma többé záporcseppel telve.

Óh csak meg ne érjem a zugó erdőknek,

Lelkem menhelyének végső pusztulását!

A szentségtelen kéz mindenik csapása

Mit reá mér, sebet az én szivemen vág.

***

Még elbájol óh bérc! vadon költészeted…

Tölgyeid százezre még most is rengeteg!

Megfogódva sűrűn csapkodó galyaid

Közt, még marakodik a dühös fergeteg;

Hűs árnyak közt foly le zúgó patakod még,

Titkos éjtől fedve hallgat még a mélység,

Döbbentő csendében titkos ige hallik…

Lombjaidon által nem hat a napvilág,

Enyelgésök közben az erdők tündéri

A vadászt álmában meg-meglátogatják.

***

Szemere Miklós: 1802 – 1881

***

***

Die Poesie der Wildnis

***

Mein geliebtes Horn! Du, der von dem Ahorn Ast

in der Wildnis es einmal geschnitten habe,

und deine schlanke, laute Bucht heraus höhlte,

mit glänzenden braunen Riemen als Zugabe,

Verführer der Echos und Flöte der Felder,

die Musik meiner Seele wandert hier und her!

Wenn ich zum Grab gehe, sollst dich im Sarg legen.

- Meine Seele schaut so traurig in die Zukunft,

neue Zeiten kommen, Alte geht zugrunde,

für den Freund der Tierwelt gibt es keiner Vernunft.

***

Du Bergwildnis eines Tages wirds aussterben!

Die heiligen Schatten deiner Bäume verschwinden.

Wo er sein Wappen noch wachsen lassen könnte,

der Hirsch hat keinen Platz, Zufluchtsort mehr finden;

und was das durstige Jägerherz noch wette,

wen er unter den Bäumen Regentropfen hätte.

Ich muss nicht erleben, wenn die tosenden Wälder,

die Zerstörung der Zuflucht von meiner Seele!

Weil jeder Zuschlag von unheiligen Händen,

was auch immer er tut, tut mich immer quäle.

***

Es tut mich entzücken, deine wilde Poesie …

Hunderttausend Eichen, immer noch wunderbar,

zwischen deinen dicken, flatternden Zweigen,

ist die wütende Wildheit noch immer spürbar;

Dein tosender Bach fließt durch die kühlen Schatten,

von geheimen Nächten findet es vonstatten.

In beeindruckenden Stille ein Wort hör man …

Das Sonnenlicht kann sich nicht durch deine Blätter,

während des Neckerei sind die Wälder magisch,

der Jäger in seinem Traum besucht ein Retter.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Toni112024. október 5. 12:24

Kedves Sándor, ez munka, egy olyan munka amely csak akkor ér vakamit, ha dupla örömöt ad: Nekem a fordítása, nektek pedig az olvasása, mert nekem már a versek kikeresése is örömot ad, habár többször a keresés tovább tart mint a fordítás...ódv Tóni...

gyorisandor2024. október 5. 06:24

KÖSZÖNÖM AZ ÉRTÉKES MUNKÁT!!!

Toni112024. október 4. 14:28

Köszönöm a véleményedet Rozella, valami célja szüksége van minden embernek, mert annak célnak az eléréséhez szüksége a mindennapok átélésére.Én csak a nyugdijazásom után kezdem el versket írni 2008-ban. Kb. tíz évvel ezelőt, elkezdtem keresni, az elfeledt, és agyonrahallgatottt régi magyar koltők és költőnők verseit is, Szendrey Julia veseivel...üdv Tóni...

Rozella2024. október 3. 20:38

Számomra sok ismeretlen, régi verset/költőt idézel ide, és jól teszed. Ez is több mint 200 éve íródott, régies nyelvezettel és stílusban, de a tartalom sok esetben meglepően áthidalhatja az évszázadokat... Egyébként nagyon szorgalmas vagy! :)