Szalay Fruzina: Emlékkönyvbe / Ins Gedenkbuch

 

Emlékkönyvbe

***

A mirtus hervad s hervad a babér,

Hűség', dicsőség, minden véget ér!

S a szerelem ? Alig hogy alkonyul,

Immár a rózsa bájos szirma hull,

Kihalva már az Azrák törzse rég.

Emlékezünk, csak hirből tudva még,

Miként szerettek hiven, végtelen.

Hulló csillag ma már a szerelem,

Lángol, ragyog és aztán elenyész !

De hol a fény, mely hogyha zúg a vész,

Vagy pusztulásban a vihar után,

Tavasz derűben, bús ősz alkonyán  

Egyformán, hiven, gyöngéden vezet ?

Ez édes, égi fény a szeretet!

***

Szalay Fruzina 1864 - 1926

***

***

Ins Gedenkbuch

***

Myrte verdorrt ‘d verdorrt auch der Lorbeer,

Loyalität, Ruhm, naht der Ende schwer!

Und die Liebe? Kaum ist Dämmerung, ‘d die

Blütenblätter der Rose sind schon Schlund.

Der Azra-Stamm ist längst ausgestorben.

wird von nur in Geschichten gesprochen,

wie treu sie liebten, immer und endlos.

Sternschnuppe ist die Liebe heute bloss.

Es lodert, funkelt und verblasst verpönt!

Doch wo ist das Licht, wenn die Gefahr dröhnt,

oder in der Verwüstung nach dem Sturm,

im Frühlingsruhe, herbstliche Faktum.

Sie führt gleichmäßig, treu, unser' Triebe?

Dieses süße, himmlische Licht der Liebe!

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni