Szabados János: Bizon, bizon / Wahrlich, wahrlich

 

Bizon bizon ide s tova

1

Bizon bizon ide s tova

Negyven év már elhalad,

Elvesztem az ifjúságot,

Ez aranyos madarat.

2

Még alig hogy gyermek voltam, 

Oly vidám, oly gondtalan !

Sima vágyak és remények

Gyöngyideje odavan.

3

Még alig hogy szállni kezdtem

Égbetörő szárnyakon '

S ime már is túl a délen,

Hanyatlóban van napom.

4

Nem a halál bánt engem, hisz'

Oly csendes a temető,

És sok nyer ott végmegoldást,

Mi itt el nem érhető.

5

De a vénség gondolata

A szivembe beleszúr ;

Szinte hallom, hogy mondják majd :

Ott ballag az öreg ur.

6

Ránczos képű, sápadt vénség !

Árnyad immár közelit

S arczom virágai után

Kinyújtottad kezeid.

7

Rettenetes vénség, megállj !

Alkudjunk egy keveset,

Nem bánom, ha részed arczom

Virágiból kiveszed.

8

Legyek, mint az ellenségtől

Feldúlt templom, puszta rom,

De az oltárt: szivem ne bándd !

Azt feldúlni nem hagyom !

9

Télen is némely virágnak

Enyhe völgy lesz e kebel,

Ősz hajakkal, ifjú szívvel

Vándorlok a sírhoz el.

***

Írta: Szabados János 1839 – 1891

***

***

Wahrlich, wahrlich, die Zeit vergeht

1

Wahrlich, wahrlich, die Zeit vergeht,

vierzig Jahre sind vorbei,

meine Jugend hab` verloren,

was ein süßer Vogel war.

2

Kaum bin ich ein Kind gewesen,

so glücklich und so sorglos!

Glatte Wünsche und Hoffnungen

verschwunden sind so formlos.

3

Und kaum hab ich fliegen gelernt

mit hochfliegenden Flügel,

nun jetzt ist schon über Mittag,

‘d meine Sonn‘ ist am Sinken.

4

Der Tod macht mir keine Sorge. '

der Friedhof ist so dankbar,

vieles fand dort Schluss Ergebnis,

was hier ist nicht erreichbar.

5

Aber der Gedanke des Alters

sticht so schmerzhaft in den Herz;

schier höre es, wie die sagen:

Sieh, dort trampelt der Alt‘ jetzt.

6

Blasser Mann mit schlaffem Gesicht!

Dein Schatten kommt dir näher,

‘d nach den Blumen meines Gesichts

streckst du das von jeher.

7

Schrecklicher alter Mann, hör auf!

Lass uns ganz kurz verhandeln,

mir egal, wenn ein Teil von Gesicht

die Blumen jetzt abfackeln.

8

Soll ich so sein, wie von der Feind

ruinierte alte Kirche,

doch der Altar: Mein Herz lass es!

Das darfst du nicht vernichte‘.

9

Für einte Blumen auch im Winter

mildes Tal wird dieser Brust,

mit grauen Haaren, jungem Herz

ins Grab geh ich auch mit Lust.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni