Simon János: Szomorú szüret / Traurige Weinlese

 

Szomorú szüret.

1

Elszállott a hegyek lelke,

Kifogyott a nóta.

De sokat is elvesztettünk

Három század óta.

Nem gyarapszik a magyarnak

Csak a kára, búja.

Már a sírvavigadásbul

Csak a sírást tudja.

2

Melytől egykor lelkesültünk,

Fogy a hegyek nedve.

Szegény szomjas magyar ember!

Igy fogy el a kedve.

Már a sorsa, hogy őt rontsa,

Hogy a javán rágjon —

Az élősdi, valahány van

Ezen a világon.

3

Amely egykor égre harsant,

Hol zeng még a bordal?

Sorvadt, beteg venyigéiül

Sárgul a hegyoldal,

Régi vidám, büszke hegysor!

Magyar ember, látod

E nagy féreg-pusztitásban

A tenpusztulásod?

4

Elszállott a hegyek lelke

Kifogyott a nóta.

A jó Isten ezt a népet

Jaj, de meg is rótta.

Fogy a pohár, már maholnap

Az utolsó járja,

De üritsük a végsőt is

A magyar hazára!

***

Simon János, Paraszterdész Csehberki

***

***

Traurige Weinlese.

1

Die Seelen den Bergen sind weg,

die Lieder sind alle.

Wir haben vieles verloren

in dreihundert Jahre.

Es vermehrt nicht den Ungarn, nur

das Unheil und der Harm,

von dem Weinenden-Gesang, blieb

das weinen ohne Charme.

2

Wonach wir damals so schwärmten,

den Bergen geht der Saft aus.

Du armer, durstiger Ungar,

lebst nicht mehr im Saus und Braus.

Jetzt dein Schicksal, dich zu plagen,

alles Gute zerkauen –

Parasiten gibt es genug,

keiner kann mann vertrauen.

3

Was damals noch zum Himmel schrie,

wo noch das Weinlied klang?

Von verwelkten, kranken Rebstöcken

herbstgelb ist der Abhang,

alte, flotte, stolzen Berge!

Du Ungarn Mann, siehst es?

In dieser großen Verwüstung

des eigenen Vergehens?

4

Die Seelen den Bergen sind weg,

die Lieder sind alle.

Der gute Gott hat dieses Volk

sehr bestraft mit Kralle.

Wenn morgen soll schon dieses Glas

für uns das letzte Mal,

leeren wir es auf unseres

Ungarisches Heimat!

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni