Reviczky Gyula: Két útitárs / Zwei Weggefährten

Két útitárs

1

A bölcsőtől egész a sírig

Két útitárs megyén velünk:

Démon, világi gyönyörökben

És angyal, hogyha szenvedünk.

2

A démon örökös kaczajjal,

Csábítva, nyeglén jár elől.

Nézése inger, szava bűbáj

És ölelése majd megöl.

3

Bor, zene közt, vad orgiákban

Ott lebeg láthatatlanul;

Ott esik legjobb múlatása,

A hol a sziv mámorba fúl.

4

S mikor a rosszat elkövettük,

S megbánjuk, gúnyosan nevet.

 Szivek vérzése, jajgatása

Neki a legfőbb élvezet.

5

Az angyal némán jár utánunk;

Őrjöngve nem halljuk szavát.

Siratja tévedt útitársát,

És ajakán nincs durva vád,

6

Mosolya bánat, hű szemében

Nagy, mennyei malaszt ragyog.

Megsimogatja homlokunkat,

Mikor mindenki elhagyott.

7

Nála az irgalom, bocsánat.

Ő szánakozva ránk tekint;

Keblére zár, csitít, vigasztal

S lecsókolgatja könnyeink'.

***

Írta: Reviczky Gyula 1885 -1889

***

***

Zwei Weggefährten

1

Von der Wiege weg, bis  zu den Grab

zwei Weggefährten begleiten:

der Dämon, in weltlichen Wonne

und der Engel, wenn wir leiden.

2

Der Dämon mit ewigem lächeln

verleitend, hochnäsig voraus.

Reizender Blick, niedliches Wort, und

bei Umarmung, fast das Licht aus.

3

Bei Wein und Musik wilde Orgien

dort schwebt er unsichtbar herum;

dort hat er die meisten vergnügen,

wo das Herz ist im Rausch Spektrum.

4

Wenn etwas Schlechtes getan haben

‘d bereuen es, lacht er ironisch.

Blutende Herzen, ‘d an Geheule

amüsiert er sich barbarisch.

5

Wortlos läuft der Engel hinter uns

im Lärm fassen die Worte nicht.

Beweint er das verirrte Gespann

und gar keinen Vorwurf ausspricht.

6

Trauriges Lächeln, treue Augen

große himmlische Gnaden strahlen.

Unsere Stirne zart gestreichelt,

wenn uns alle verlassen haben.

7

Bei ihm ist Erbarmen, Vergebung.

Gefühlvoll wirft ein Blick an uns;

nimmt an der Brust, stillt und tröstet, küsst

die Tränen ‘d sagt: Gottseibeiuns!

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni