Rainer Maria Rilke: Wilder Rosenbusch / Vadrózsabo

Wilder Rosenbusch

***
Wie steht er da vor den Verdunkelungen        
des Regenabends, jung und rein;           
in seinen Ranken schenkend ausgeschwungen
und doch versunken in sein Rose-sein;  
***
die flachen Blüten, da und dort schon offen,  
jegliche ungewollt und ungepflegt:         
so, von sich selbst unendlich übertroffen
und unbeschreiblich aus sich selbst erregt,      
***
ruft er den Wandrer, der in abendlicher
Nachdenklichkeit den Weg vorüberkommt:   
Oh sieh mich stehn, sieh her, was bin ich sicher
und unbeschützt und habe was mir frommt.   

***

Irta: Rainer Maria Rilke 1875 – 1926

***

***

Vadrózsabokor

***

Ahogy itt áll sötétségbe merülve

esti esőben, csupaszon;

hajtása kapaszkodásra lendülve

elmerengve mint rózsa amazon;

***

Lapos virágok, itt-ott már kinyílva,

egyik sem kívánt él elvadultan:

így, magát végtelenül túlszárnyalva

és leírhatatlanul önfelindultan                                        

***

szólítja a vándort, ki az esteli

gondolatokba merülve ott megy:

O nézz állok, nézz most, mily mesebeli

védtelen, és létem egy átélt kegy.

***

Fordította: Muci Antal-Tóni