Rainer Maria Rilke: Der Tod des Dichters / A költő

Der Tod des Dichters

***

Er lag. Sein aufgestelltes Antlitz war

bleich und verweigernd in den steilen Kissen,

seitdem die Welt und dieses von-ihr-Wissen,

von seinen Sinnen abgerissen,

zurückfiel an das teilnahmslose Jahr.

***

Die, so ihn leben sahen, wußten nicht,

wie sehr er Eines war mit allem diesen;

denn Dieses: diese Tiefen, diese Wiesen

und diese Wasser waren sein Gesicht.

***

O sein Gesicht war diese ganze Weite,

die jetzt noch zu ihm will und um ihn wirbt;

und seine Maske, die nun bang verstirbt,

ist zart und offen wie die Innenseite

von einer Frucht, die an der Luft verdirbt.

***

Írta: Rainer Maria Rilke

***

***

A költő halála

***

Ott feküdt. Az arca magasra emelve

a magas párnán is sápadtan tiltakozva,

amióta a világ a tudásától megfosztotta,

majd a tűnődéseitől is elszakította,

visszaesett egy fásult helyzetbe.

***

Azok, kik így élni látták, nem hittek,

hogy ő, egy volt ezzel az egésszel;

mert ezek; ezek a mélyek, ezek a rétek

most arcává váltak ezek a vizek.

***

Ó, az arca volt a messzeség erdeje,

mely hozzá és érte harcolni akar,

és a maszkája, mely aggódást takar,

nyitott és érzékeny mint a belseje

egy gyümölcsnek, amely megposhad hamar.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni