Petőfi Sándor: Hazámban / In der Heimat

 

Hazámban
***
Arany kalásszal ékes rónaság,
Melynek fölötte lenge délibáb
Enyelgve űz tündér játékokat,
Ismersz-e még? oh ismerd meg fiad!
***
Rég volt, igaz, midőn e jegenyék
Árnyékain utószor pihenék,
Fejem fölött míg őszi légen át
Vándor darúid V betűje szállt;
***
Midőn az ősi háznak küszöbén
A búcsu tördelt hangját rebegém;
S a jó anyának áldó végszavát
A szellők már régen széthordozák.
***
Azóta hosszu évsor született,
És hosszu évsor veszte életet,
S a változó szerencse szekerén
A nagyvilágot összejártam én.
***
A nagyvilág az életiskola;
Verítékemből ott sok elfolya,
Mert oly göröngyös, oly kemény az ut,
Az ember annyi sivatagra jut.
***
Ezt én tudom - mikép nem tudja más -
Kit ürömével a tapasztalás
Sötét pohárból annyiszor kinált,
Hogy ittam volna inkább a halált!
***
De most a bút, a hosszu kínokat,
Melyektől szívem oly gyakran dagadt,
És minden szenvedés emlékzetét
Egy szent öröm könyűje mossa szét:
***
Mert ahol enyhe bölcsőm lágy ölén
Az anyatejnek mézét ízlelém:
Vidám napod mosolyg ismét reám,
Hű gyermekedre, édes szép hazám!

***

Petőfi Sándor: 1823 - 1849

***

In der Heimat

***

Mit Gold Ähren geschmückte Umgebung

darüber, die leichte Luftspiegelung

schäkernd spielt wie elfenhafter Klatschmohn:

Kennst du mich noch? Ach, erkenne dein Sohn!

***

Es ist schon ziemlich lange her, es ist, war,

wenn ich in Pappeln Schatten lag, letztes Mal

über den Kopf in dem spätherbstlichen Duft,

die Kraniche fliegen v-förmig in der Luft.

***

Wenn ich im alten Haus auf der Schwelle

die Abschiedsworte zitternd stammelte

und die Mutter der letzte Segen gab

die Brise schon längst ins weite Ferne blass.

***

Seitdem sind viele Jahre vergangen

und die Jahre hatten grosses Verlangen,

und auf dem Wagen das wechselhafte Glück

die ganze Welt bleibt heute hinter mir zurück.

***

Die ganze Welt ist die Schule des Lebens:

Vieler Schweiß verlor ich oft vergebens,

weil der Weg so hart und holperig war,

der Mensch verirrt sich in der Wüste gar.

***

Das weiß ich – viele haben keine Ahnung --

wem die Wermutstropfen der Erfahrung

im dunklen Glas oft angeboten wurden,

hätte ich lieber den Tod getrunken.

***

Aber jetzt der Weg des Zitterns, den Gram,

vom welcher mein Herz oft gelitten hat,

und die Gedanken an schmerzhafter Pein

ist eine Freude der Vergangenheit.

***

Weil wo ich in der weichen Wiege lag

und der Honig der Muttermilch trank:

In glücklichen Tagen lächle mich an

deinen treuen Sohn, mein geliebtes Land.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni