Petőfi Sándor: Gyermekkori barátnémhoz / An meine

Gyermekkori barátnémhoz

                   

Te vagy? valóban te vagy az?

Vagy e látmány csak képzelet?

Csak képzetemnek tündér délibábja,

Amelyben lelkem ujra látja

Szép arcod s boldog gyermekségemet?

 

Te vagy valóban! ennyire

Csalódás nem megy, nem mehet;

Ismérem én jól e szemek sugárát,

Amellyel glóriába zárád

Hajdanta boldog gyermekségemet.

 

A kisleányból hajadon,

A kisfiúból ifju lett;

Jött az idő, mely soha meg nem állott,

S miként a szélvész a virágot,

Elvitte boldog gyermekségemet.

 

Azóta tiszta látköröm

Oly gyakran elsötétedett,

S az éjszakában, mely sírként fedett el,

Csak egy csillag volt, a könny, mellyel

Sirattam boldog gyermekségemet.

 

Viszontlátásunk ünnepén

Ölelj meg, lyánykám, engemet;

Hagyd elfeledni kínos ifjuságom,

Hagyd karjaidban ujra látnom

Ragyogni boldog gyermekségemet!

 

Borjád, 1845. szeptember 26. - október 7. között

 

 

An meine Freundin aus Kinderjahren

 

Du bist es? Bist du das wirklich?

Oder Trug der Vergangenheit?

Die Fata Morgana meiner Fantasie,

indem die Seele dich wiedersieht,

dein Gesicht ‘d meine glückliche Kindheit?

 

Du bist es wirklich! So viele

Enttäuschungen gibst nicht weit 'd breit;

ich kenne den Strahlen dieser Augen gut,

mit dem du immer mich zurückrufst

in gestern ‘d meine glückliche Kindheit?

 

Das kleine Mädchen, eine Frau,

die Klein’ zu einem Mann gereift;

die Zeit ist gekommen, die nie haltgemacht hat

und wie der Nordwind das Blütenblatt

mitnahm, auch meine glückliche Kindheit.

 

Seitdem meine klare Sehkraft

wurde so oft zu Dunkelheit

und der Nacht, die wie ein Grab mich bedeckt hat,

war nur ein Stern, die Träne, der mir half,

weinen, um meine glückliche Kindheit.

 

Am Fest unser’s Wiedersehens

mein Mädchen; umarme mich leicht;

lass mich meine trübe Jugend vergessen,

lass dich in meinen Armen pressen,

erleuchte meine glückliche Kindheit!!

 

Borjád, 26. September - 7. Oktober 1845

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni