Petőfi Sándor: Elpusztuló kert / Der sterbende Gar

Elpusztuló kert ott a vár alatt...

1

Elpusztuló kert ott a vár alatt,

Elpusztuló vár ott a kert felett...

Rajtok borong homályos-szomorún

Az őszi köd és az emlékezet.

2

Eszembe jut rólok, mit a haza

Veszített egykor s a mit szivem nyert;

Elhunyt vitézek sírja az a vár,

S élö szerelmem bölcseje a kert.

3

Itt lenn ringattam én ölemben őt

Itt lenn öleltem én galambomat,

S ott fönn tanyáztak hajdan a sasok,

Ott fönn tanyáztak a Rákócziak.

4

Dicső vitézség! édes szerelem !

Bejárom egyszer még e helyeket,

Ma itt vagyok még s holnap távozom,

S tán vissza többé nem is jöhetek.

5

Lesz-e ezentúl, oh kert, a ki majd

Édes gyönyörrel jár e fák alatt?

Lesz-e ezentúl, oh vár, a ki majd

Szent tisztelettel nézi tornyodat?

***

Petőfi Sándor  (Erdőd.)

***

***

Der sterbende Garten unter der Burg

1

Der sterbende Garten unter der Burg,

das sterbende Burg über der Waldung …

über euch schlendern düster und traurig

der Herbstnebel und die Erinnerung.

2

Es erinnert mich dran, was die Heimat

verloren `d, was mein Herz gewonnen hat;

die Burg, ist das Grab den toten Krieger,

‘d der Garten, ist der Wiege der Liebe.

3

Hier wiegte ich sie auf meinem Schoß, und

hier unten umarmte ich meinen Schatz,

und dort oben war die Adler Nest, und

dort oben wohnten die Rákóczi`s, lang.

4

Ruhmreiche Tapferkeit! Süße Liebe!

Ich werde diese Orte besuchen,

bin heute noch hier, morgen bin ich weg,

`d vielleicht kann ich es, nie mehr aufsuchen.

5

Wird es, oh Garten, verliebte geben,

der mit Wonne, unter der Bäumen geht?

Wird noch jemand, oh Burg, wer mit Freude

und Ehrfurcht unter deine Türme steht?

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni