Pálmay József: Megyek / Ich gehe

 

Megyek ...

 

Megyek, amerre hív az estharang . . .

A földre az éj árnya csap,

Megyek, csalogat a fülmile hang,

Ah, olyan szép az alkonyat!

 

Megyek, azaz csak lassan ballagok,

Mindig tovább megyek, tovább . . .

Halkan susogó méla dallamok

Zsongnak bús szivemen át.

 

A légben csipkerózsa illata,

Mögöttem sötétlő vadon;

Fölöttem csöndes, holdas éjszaka,

S harmat rezg a virágokon.

 

Mennék tovább, bolyongva még tovább? . . .

Vonnak amott a kék hegyek . . .

De itt egy csárda; vágyom lángborát,

Szép lány méri — betévedek.

 

Pálmay József 1863 – 1928

 

Ich gehe …

 

Ich gehe wohin, wo die Glocke ruft, …

der Nachtschatten schlägt auf den Föhn,

ich gehe, es lockt der Nachtigall ruf,

die Abendrote ist so schön!

 

Ich gehe langsam wie in Utopien,

immer weiter 'd weiter im März

leise rauschende Wehmuts Melodien

summen durch mein trauriges Herz.

 

Der Duft einer Rose verteilt sich sacht

hinter mir, die dunkle Wildnis;

über mir ist eine stille Mondnacht,

‘d der Tau vibriert so ungewiss.

 

Würde weitergehen, im Wald hinein? …

Dort sind die, die blauen Berge, …

doch hier ist ein Gasthof ‘d sehne nach Wein,

schönes Mädchen tut hier ausschenke.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni