Nógrádi Pap Gyula: Hazamentem / Ich ging nach Haus

 

Hazamentem

 

Haza mentem kis falunkba

Egy tavaszi délután.

Hittem, hogy rám várva-várnak,

De senki sem várt reám.

 

Nézegettem, itt azóta

De minden megváltozott!

Eresz-alján fecske sem költ,

Más vidékre távozott.

***

Így tűnődve, szemtől-szembe

Egy legényke jött velem.

Gondoltam, hogy egyről-másról

A legényt kikérdezem:

 

Mondd csak, mondd csak, falutokban

Az a honvéd él-e még,

Ki a régi nagy időkről

Annyi sok csodát regélt?

 

Él-e még a gazdag molnár,

Ki oly szépen faragott

S zöld zsalukkal díszítgette

A virágos ablakot?

 

Él-e még itt az az árva

Almavirág képű lány,

Kinek annyi ifjú ember

Elmerengett szép dalán?

 

S elszámláltam a legénynek

Még egy egész sor nevet

De hiába! kérdésimre

Nem jött tőle felelet.

 

Talán nem is itt születtél

Ebben a kis faluban?

Itt születtem! Itt mindenki

Ismerősöm, jó uram!

 

Csakhogy kiket említettél,

Egyiket se láttam én!

Hanem mégis, mintha őket

Valamiről sejteném!

 

Szép időbe, ünnep napján

Ha falunkat elhagyom

S temetőnkben a fejfáknak

Felirásit olvasom:

 

„Ott látok kövekbe vésve

Ilyen forma neveket.

Rég élhettek, nagyon régen,

Itt azok az emberek!”

 

Elsápadtam, a lelkemre

Észrevétlen köd borúlt.

Isten veled! Messze-messze

Vezet még á vándorút!

 

S hogy kijöttem kis falunkból:

Megcsendült az estharang

És azóta a szivemben

Cseng e síró, méla hang.

 

Nógrádi Pap Gyula: 1843 -1931

 

Ich ging nach Hause

 

Ich ging heim in unser Dorf, in

einem Frühlingsnachmittag.

Ich dachte, sie warten auf mich,

doch es war ein Niederschlag.

 

Umgesehen, hier ist seitdem,

alles anders, als es war!

Unter der Traufe ist kein Nest,

wegzog auch der Schwalbenschar.

 

Nachdenkend mir gegenüber,

ein Jüngling kam an mich zu.

Ich dachte mir, es wäre gut

ich frag’ den Jungen in Ruh:

 

„Sag es, sag es, in deinem Dorf

hat ein Veteran gelebt,

der so viel von alten Zeiten,

doch so viel Wunder verzählt?

 

Und lebt der reiche Müller noch,

der wunderschön geschnetzelte.

Und die grünen Fensterläden,

die Blumenfenster hängte?

 

Lebt sie noch, das Waise Mädchen,

mit Apfelblütengesicht,

über die so viele Jungen,

verzaubert mit ihrem Lied?”

 

Und ich habe es dem Jungen

noch vieles gefragt vom Dorf,

alles umsonst, zu den Fragen,

von ihm kam keine Antwort.

 

Vielleicht bist nicht hier geboren,

in diesem winzigen Dorf?

Ich wurde hier geboren 'd ich

kenne alle, hier im Ort!

 

Doch denen, der sie erwähnt habt,

keinen davon gesehen!

Doch als wäre, dass die Namen,

irgendwo schon gelesen!

 

Am Abend ‘d am Feiertagen,

wenn ich das Dorf verlasse,

an den Kreuzen auf dem Friedhof

hab’ die Schriften gelesen:

 

„Da sehe ich, in Stein gemeisselt,

solche ‘d ähnliche Namen.

Die hier gelebt, vor langer Zeit,

mit Namen, die sie sagten!“

 

Wurde blass, bis in die Seele

verhüllte Nebelwolke.

Gott sei mit dir! Geh weit, weit weg.

Die Wanderwege lockte!

 

Wie ich aus Dorf herauskam, die

Abendglocke ertönte,

und seitdem in meinem Herzen,

nur dieser Gongschlag höre.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni