Mészáros Sándor: Esti dal / Abendlied

 

Esti dal

 

Annyi szépségből nem maradt meg semmi,

Csak a rablókéz barázdás nyoma.

A körvonal nem az a drága főn már,

Sem a diadém, a hajkorona.

 

Dús sötét lomb, minő a sphinxé,

Ma gyér, fakó. S a királyi szemek

Tört üvegként egy elmúlt messzeségből

Még felgyúlnak, még átmerengenek.

 

Még ő az arc. De már mintáz a Semmi,

Rakja föl rajt a mohaszürke szint,

Míg fölmerül egy nap a sárga puszta

S a homokon a rom: egy drága sphinx.

 

Mészáros Sándor: 1870 – 1946

 

 

Abendlied

 

Von so viel Schönheit ist nichts mehr übrig blieb,

nur das gefurchte Spur der Hand des Räubers.

Die Kontur ist nicht mehr auf dem treueren Kopf,

auch das Diadem ‘d die Haarkrone so pervers.

 

Das üppige dunkle Laub, wie das von Sphinx,

kommt blasser vor ‘d, die königlichen Augen,

wie zerbrochenes Glas aus Vergangenheit,

sie leuchten auf ‘d so verträumt schauen.

 

Das Gesicht ist noch Sie. Doch das Nichts ist da,

legt das moosige Grau farbige Lichts

bis eines Tages die gelbe Wüste steht

‘d, die Ruine im Sand: eine teure Sphinx.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni