Lauka Gusztáv: A titkok költészetéből / Aus der

 

A titkok költészetéből

***

Ifjú még s már roszra vitték.

Mert azok közt, kik szerették.

Hű védőre nem talált,

Az örömök mámorában

Folytak a napok javában,

De erénye tova szállt.

***

A vétekből bűnbe

Sebére gyógyírt keresve.

Szemrehányás lett a múlt.

Úgy járt mint mikor a fáról

A virág a gyenge ágról

A poshadt mocsárba hull.

***

Ha vihar kél, tépi-hánya

A hullám: de mert utána

Senki sem nyúl, elmerül, —

Az enyészet ül ölébe,

És szemfedöül fölébe

Züldelö hínár terül.

***

Lauka Gusztáv: 1818 – 1902(Nagybecskerek Gusztibácsija)

***

***

Aus der Poesie der Geheimnisse

***

Als junge schon, schlecht erzogen.

Denn von denen, die ihn lobten.

Kein Beschützer gefunden.

In dem Rausch der Glückseligkeit,

verging auch die schönste Glanzzeit,

‘d, seine Tugend, war versunken.

***

Von der Tugend in der Sünde,

an den Wunden Heilung krümmte.

Was vergangen das ist Vorwurf.

Wie, wenn die Blüte vom Baum fällt,

weil der schwache Zweig nicht mehr hält,

in den matschigen Sumpf schlurft.

***

Wenn es stürmt, wird es zerrissen

auf die Welle: Alle schielen

niemand greift zu, taucht es ab,

Verwesung liegt auf allen Eck,

darüber ein Leichentuch streckt,

mit Algen bedeckt taucht herab.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni