Lampérth Géza: Torinóban / In Turin

 

Torinóban

 

Torinóban, egy ház előtt,

Az Ezrek utcájában —

Egy szép vasárnap délelőtt

Elmélázva megálltam

 

A falban márványtábla van.

írását betűzgettem —

S ott termett csöndben, zajtalan

Egy vén koldus mellettem.

 

Azt sem hallám: a köveken

A mankója hogy koppant.

Azért tán, mert egy nagy neven

Szivem épp akkor dobbant.. .

 

Az öreg már szóba kapott,

Már mondta magyarázva:

Kormányzó úr itt lakott,

Ez Kossuth Lajos háza !

 

Szent volt talán .. . mig itt vala,

Zarándokok keresték.

És elvitték, hogy meghala

Processzióba' testét.

 

Igen — feleltem csöndesen

A neve ma is szentség.

És nem halt meg, lásd öregem,

Testét bár eltemették.

 

Az öreg keresztet vetett,

Kezét imára zárta

És különös beszédemet

Szint' áhítattal várta.

 

Ha itt strázsálsz, e ház előtt,

És idegenek jőnek,

Hirdesd nekik: — elköltözött,

De nem hal soha ő meg!

 

Túl Venézia tornyain

 S vizén az Adriának:

Magyarhon sikján, ormain

Nap-nap után feltámad !

 

Dicső alakja testet ölt

Száz márványban és ércben

És él, mig magyar az a föld,

Kossuth egy nép szivében !

 

Lampérth Géza 1873 - 1934

 

In Turin

 

Vor einem Haus dort in Turin

an via dei Mille Strasse –

wusste selber nicht mehr wohin

blieb ich stehen an der Rampe.

 

Ein Marmorschild war an der Wand,

was drauf ist, wollt‘ ich lesen –

und auf einmal neben mir stand,

ein hutzeliges Wesen.

 

Gar nicht gehört: Auf den Steinen,

die klopfen von den Krücken,

grad lies einen grossen Namen, mein

Herz klopfte von Entzücken.

 

Der Alte hat angefangen,

überzeugend hat er gesagt,

Herr Gouverneur, wollte sagen,

Kossuth Lajos, wohnte hier lang.

 

Vielleicht war er ein heiliger,

Pilger haben ihn besucht,

und den Leichnam als Adliger

mitgenommen in Festzug.

 

Ja, - habe ich leise gesagt,

sein Name ist noch heilig.

Er ist nicht gestorben, obgleich

sein Leichnam ist, beerdigt.

 

Der Alte hat sich bekreuzigt,

und fängt an jetzt zu beten,

die Sprache hat ihn vergeistigt

und mit Andacht erbeten.

 

Wenn du hier stehst, vor diesem Boden,

und Fremde kommen hierher,

sag denen: Er ist weggezogen,

doch, Sterben tut er nimmer.

 

Über die Türme Venetien,

über die Adriens wogen:

dort, wo das Land den Magyaren,

täglich tut er auferstehen.

 

Der glorreiche Ruhm wird leibhaftig,

in Hunderte Marmor und Stahl,

‘d lebt Kossuth immer und ewig

so lange Ungarn, Ungarn  heisst.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni