Közmondások másképp I.

Toni11•  2025. március 10. 12:12  •  olvasva: 12

Közmondások másképp I.

***

Minden kis közmondás,

az igazságot magában hordja,

de van, aki csak azért tesz jót

mert a közmondás úgy mondja.

***

Valamikor az okosok azt mondták

ép testben, ép lélek, s ezzel élt a nép,

ma már ezt sűrűn fordítva látjuk,

csak ép lélekkel marad a test is ép.

***

Az írás ígérő sorai után

a jó tett helyébe jót várj,

most ott ül a padon bután

és napok óta csak a jóra vár.

***

Azért mert jó kedvet akart kapni

a fából próbált kicsavarni egy kis nedvet,

mert könnyebb a fából vizet csavarni

mint ilyenkor belőle egy kis jó kedvet.

***

A korsó is addig járt a kútra

míg darabokra nem törött,

aztán kidobták a kocsi útra

ahol egy gödröt betömött.

***

Mert aki reggel korán kel

-ezt is egy közmondás mondja-

az néha aranyat is lel

s ásóval megy a szomszédba.

***

Ő minden nap korán reggel kelt

szomszéd kertjében mindent felásott,

hiába volt minden, aranyat nem lelt

de a szomszéd, már büszkén palántázott.

***

Azt olvasta valamikor egyszer

a vak tyúk is talál néha egy búzaszemet,

azóta ő sötét szemüveget visel

és a kakasokkal néz most farkasszemet.

***

Van aki mindig jól jár

gazdag és az életben nincsen semmi baja,

a szegény, az a jóra vár,

nincs pénze, beteg és otthon semmi kaja.

***

Csak annyit tanulhattunk eddig az egészből,

nem elég az, ha az iskolában okosak vagyunk

nem az a fontos, mennyit kaptunk mi eszből,

hanem csak az, amit magunk mögött hagyunk.

***

Az élet egy harc, és sűrűn te vagy ki vesztettél

az erősek az életben sok mindent kivívnak,

de ha te egyszer magadnak egy nevet szereztél

már senki sem kérdezi, téged hogy hívnak.

***

Muci Antal-Tóni                    2009 Június 15

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!