Kovács Mária Asszonyok / Frauen

 

 

Asszonyok

***

Én még láttam a rózsafüzért anyám kezében.

Fehérek voltak a gyöngyszemek s a kéz dologvert, vörös.

És - «Szüzanyám segíts!» - szorongva ha kívánt valamit

- amit kívánt megadták-e vajjon - nem tudom.

De tudom, hogy riadt szeméből

mely köztünk s az ég között járta koldulásait fénytelen

- nem egyszer pergett szép meleg könnyfüzér

édes arcáról vissza a szív felé.

***

Bocsássa is meg ő - hogy nekem

csak a gyöngyök selymén ámult föl madárfüttyös vérem

és ágbogas kölyök-magamra mertem aggatni titkon

fáradt titkai tudóját.

Fehérek voltak a gyöngyszemek hiszen

és éretlen, csúcsos két kis vállam is fehér.

***

Később leszakadtak rólam mind a szemek.

Gyürt pilláim alól az én arcomra is pergett

forró könnyfüzér - s a két kezem

épp mint az ő két keze, dologvert, vörös -

mint két duzzadt bunkóba gyürve mind

fáradt napjaink.

***

De míg ő sóhajjal tűrte csak ünneplője redőin

én kirakom nyugodtan térdeimre már -

lássátok

egy életkönyvének számadásos lapja ez.

***

Kovács Mária:

***

***

Frauen

***

Ich sah noch den Rosenkranz in der Hand meiner Mutter.

Die Perlen waren weiß, und die Hand war wie immer blutig Rot.

„Jungfrau Maria, hilf mir!“ – wenn sie etwas sehnsüchtig wünschte

– ob ihr der Wunsch je erfüllt wurde, das weiß ich nicht.

Doch ich weiß, dass aus ihrem Auge

die zwischen uns und dem Himmel umherwanderten, lichtlos

– vielmal floss eine schöne, warme Tränenkette

von ihrem süßen Gesicht zurück zum Herzen.

***

Und mir soll sie auch verzeihen – dass ich

nur über die Seide der Perlen staunte, mein blutiges Herz

und mich, den verzweigten Jungen, wagte ich immer heimlich,

den Kenner der müden Geheimnisse.

Die Perlen waren weiß, denn auch meine beiden,

kleinen, unreifen, Schultern Spitzen waren auch weiß.

Später fielen mir alle Perlen herunter.

***

Später wurden von mir alle Augen fremd geschaut.

Unter meinen Wimpern einzelne auch an mein Gesicht,

heisse Tränen Kränze sind, meine beiden Hände,

genau wie seine Hände waren zerschlagen und rot –

Wie zwei geschwollene Keulen zerknittert wie unsere,

müden Tage.

***

Doch während er es inmitten seiner Feier nur mit einem

Seufzer ertrug, lege ich es ruhig auf meine Knie –

das ihr es seht,

dies ist die letzte Seite in einem Buch seines Lebens.

 

Übersetzung: Mucsi Antal-Tóni