Kósa Ede: Erdőben / Im Wald

Toni11•  2019. június 21. 09:33

 

Erdőben

 

Tisza partján sűrű erdőben bolyongok,

Suttognak felettem halkan a falombok,

Hajlong a fa ága.

Mint a temetőn oly csendes itt az élet,

Mint rónán, hol éjjel pásztorok tüzének

Pislákol világa.

 

Hallgat a madár is ; — delel a nap épen . . .

Multamon borongva, virágait tépem

A vadrózsafának.

Szakgatva a rózsát, csorog kezem vére,

Kiömlő piros vér rá hull levelére

Gyenge kis virágnak.

 

Soh' se hittem eddig, hogy gyilkos a rózsa,

De ki is tenné föl, szépségében, róla,

Hogy ez lehetséges!

Hajh ! gyakorta megcsal külszine a bájnak,

Napnak is van foltja, fény szüli az árnyat,

A méreg is édes !

 

Nagy reménynek szintén nagy a csalódása . ..

Elérhetlen vágyak sírjait megássa

 Naponként az élet.

Előttem is ilyen óriás sir ásit . . .

Csendesen hullatom öblébe virágit

Elpusztult reménynek.

 

Tisza partján sürtí erdőben bolyongok,

Suttognak fölöttem halkan a falombok,

Hajlong a fa ága.

Mint a temetőn, oly csöndes itt az élet . . .

Oly csöndes mint szivem, melyben a reménynek

Kialudt világa!

 

Írta: Kósa Ede 1852 -

 

 

Im Wald

 

An der Theiss Ufer, im dicken Wald spaziere,

über mich wispert das Laub, bei leise Brise,

die Äste buckeln fest.

Wie im Friedhof, so ruhig ist hier das Leben,

wie auf dem Brachfeld, die Hirtenfeuer blinzeln

in die weite Welt.

 

Der Vogel schweigt auch; der Sonne gipfelt eben,

böse Gedanken die Vergangenheit weben,

den Rosenblatt zupfend.

Die Rosen reißend, fließt das Blut aus der Hand, das

raus geflossenes Blut, fällt auf das Rosenblatt

d an den Blumen tropfend.

 

Niemals hätte ich es gedacht, dass die Rose,

ein Mörder wär, sie war immer so harmlose,

wie könnte es so sein.

Na ja, oft ist es so, dass, dass Anschein betrügt,

die Sonne hat Fleck, das Licht hat den Schatten gefügt,

das Gift ist süß ‘d gemein.

 

Nach großer Hoffnung, groß ist auch der Enttäuschung,

Ausgrabung des Grabs, des nicht erreichten Leistung

das tägliche Leben.

Vor mir ist auch, so ein riesengroßes Grab gähne,

leise werfe ich rein, die Blumen der Träne

meine toten Streben.

 

An der Theiss Ufer, im dicken Wald spaziere,

über mich wispert das Laub, bei leise Brise,

die Äste buckeln fest.

Wie im Friedhof, so ruhig ist hier das Leben,

still, so wie mein Herz, wo die Hoffnungen beben

in erloschenen Welt.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Toni112019. június 21. 15:00

Köszönöm Istvánné az olvasást és a hozzászólást is..üdv Tóni...

Toni112019. június 21. 14:59

Köszönöm Kevelin az olvasást...üdv Tóni...

Törölt tag2019. június 21. 12:40

Törölt hozzászólás.

kevelin2019. június 21. 09:39

Kedves Toni,! Újabb versed is örömmel fogadtam.Valódi kincsek ezek a fordítások köszönöm mind letöltöm