Kató József Az én lelkem / Meine Seele

 

Az én lelkem 

***

Az én lelkem a felhőkkel rokon,

Tépett szárnnyal, búsan, borongva jár.

Várat épít ködös hegyormokon,

Szegény koldús-király!

***

Arany palástját néha ráveti

Incselkedőn a gazdag alkonyat,

S megcsillannak a felhők szirtjei

S a szürke ködfaiak.

***

Meg se pihen, már húzódik tovább,

A búzatermő, barna föld felett,

Hol a fürtös, fehér tarlóvirág

mind néki  integet.

***

Köszönti régi játszótársait,

A könnyelmű pipacsvirágokat,

Öreg nyárfák beszédes ágait,

Kiktől úgy elszakadt.

***

Bolyong, míg egy karcsú rózsát talál,

A rózsa szirma egyre, egyre hull;

fölötte halkan, csöndesen megáll,

És sírva ráborul  ...

***

Kató József: 1879 – 1926

***

Meine Seele

***

Meine Seele ist mit Wolken verwandt

Flügel sind zerrissen, mürrisch ‘d betrübt.

Baut eine Burg auf dem nebligen Sand,

lebt arm und ungerührt!

***

Manchmal wirft seinen goldenen Umhang

die reiche Zwielicht, neckend, über mich

und die Klippen der Wolken in Durchgang

mit grauen Nebellicht.

***

Es ruht sich nicht aus, es zieht sich weiter

über die Weizen geernteten Erde,

wo dem weisen Stoppel Blumen heiter,

alle winken gerne.

***

Sag Hallo, zu den Spielkameraden

und auch den unbeschwerten Mohnblumen,

den beredten alten Pappelzweigen,

sollen alle jubeln.

***

Schlendert, bis eine schlanke Rose sieht,

die Rosenblätter fallen alle ab;

sie blieb fast stehen, leise überfliegt,

und dann bedeckt es knapp.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni