Toni11 blogja

Karinthy Frigyes: Műfordítás

***

Egy költői antológiában megjelent a következő szép versszak Ady Endrétől:

***

Jöttem a Gangesz partjairól,

Hol álmodoztam déli verőn,

A szívem egy nagy harangvirág

S finom remegések: az erőm.

***

Egy széplelkű műfordító olvasta az antológiát és kiváltképp megtetszett neki ez a vers. Elhatározta, hogy lefordítja és a "Dichterstimmen" című folyóiratnak beküldi. Le is fordította a következőképpen:

***

Ich kam von Ufer der Ganges

Dort traumt ich von südischen Schlager,

Main Herz, du Blume, du banges

Du bist so zitternd, so mager.

***

Hát, istenem a rím kedvéért az ember változtat egyet-mást egy ilyen műfordításban. Eddig minden rendben volt, de egy másik műfordító elolvasta a verset a "Dichterstimmen"-ben, nagyon megtetszett neki és elragadtatásában nem vette észre, hogy magyarról fordították németre: eredetinek nézte és lefordítván magyarra, ilyen formában küldte be egy magyar szépirodalmi lapnak:

***

Ufer, a zsidó kupléíró

Aludt a folyosón mélyen

Barátja, Herz, biztatta

Hogy ne remegjen, ne féljen.

***

Egy kis félreértés tagadhatatlanul van a dologban: de ezekben a fene gót betűkben az ördög ismeri ki magát – érthető, hogy a különben kitűnő műfordító a "südischen" szót "jüdischen"-nek olvasta. Azonkívül, hogy a Ganges szót folyosónak fordította. Istenem, nem szabad elfelejteni, hogy a gang nálunk ilyesvalamit jelent. Más baj nem is lett volna, ha történetesen nem olvassa a verset egy harmadik műfordító, aki magyar versnek nézte, lefordította és beküldte a "Gedicht-Magazin"-nak, az alább olvasható tökéletes átköltésben:

***

O, Dichter der alten Juden

Was schlafst du im Flußsalz so tief?

Hörst du nicht den stolzen Herzog

Der dir in Ohren rief?

***

No, igen ami a folyosót illeti, hát az igaz, hogy ha az ember német fordító, nem lehet tekintettel ilyen hajszálfinom árnyalatnyi különbségekre, hogy a minálunk "folyó só" és "folyosó" mást jelent. Azt pedig igazán meg lehet érteni, hogy egy ok nélkül előforduló "Herz" tulajdonnévről inkább azt teszi fel a fordító, hogy a "Herceg" rövidítése. A "Gedicht-Magazin" nem is nyomozott a kérdésben tanáros nagyképűséggel, hanem elismerve a poetica licentia jogosultságát, leadta a verset, és úgy került a negyedik műfordító kezébe, aki aztán végérvényes magyar fordításban közölte a közben világhírűvé vált költeményt, mégpedig a következő formában:

***

A Herz-féle szalámiban

Sokkal sűrűbb a só,

Mint más hasonló terményekben

Hidd el, ó, nyájas olvasó!

***

Ami tekintve, hogy a "Dichter" szót "sűrűbb"-nek fordítani valóban éppen úgy lehet, mint "költő"-nek: egyelőre a legpontosabb magyar fordítása a rendkívüli költeménynek. A költő – eltekintve azoktól a módosításoktól, amiket a költői forma megenged – a vers tartalmán igazán keveset változtatott, s amellett a magyar költészeten kívül még az illető szalámigyárost is hálára kötelezte, aki, reméljük, kifejezést is adott hálájának. Ami mindenképpen szép eredmény.

***

Mucsi Antal-Tóni

 

A Rákóczi vén harangja

 

A Rákóczi vén harangja

Ha megkondul,

Panaszosan sír a hangja

Meg nem értett fájdalomtul.

 

Síró szava elzúg, elszáll

Messze, messze -

Mintha minden kondulása

Egy hatalmas sóhaj lenne...

 

Nem így szólott, nem íly búsan,

Messze régen:

Lelkesítő honfi-tűz volt

Hivogató érc-nyelvében.

 

Zúgó szaván fölcsendült a

Hálaének,

Szive dobbant győzedelmes

Labanc-verő hajdu-népnek.

 

Ő még látta a régen múlt

Nagy időket,

Még látta a szabadságot

Hősiesen kiküzdőket.

 

Még a magyar dicsőségnek

Látta fényét,

Visszaverte egy hatalmas,

Szabad népnek szívverését...

 

...Síró hangon szól Rákóczi

Vén harangja,

Jaj, de kevés szivet talál,

Ki panaszát visszaadja.

 

A szabadság, mely fölemelt

Egy világot,

Megtagadva egy harangnak

Érckeblébe visszaszállott.

 

S a hideg érc úgy megérti

Bús fájdalmát,

Siratja a szabadságnak

Elveszitett birodalmát...

 

A Rákóczi vén harangja

Ha megkondul,

Panaszosan szól a hangja

Elfelejtett hősi korrul...

 

Debrecen

 

Ady Endre: 1877 – 1919

 

Rákóczis alte Glocke

 

Die Rákozis alte Glocke,

wenn es ertönt,

seine Stimme klagend locke

und als nicht verstandene klönt.

 

Klagende Worte verbinden

laut weit-weit weg

weil das Läuten klagend klingen

ein riesiger Seufzer versteck …

 

So traurig hat noch nie getönt,

vor langer Zeit:

War ein mitreissendes Feuer,

einladend und ohne Mitleid.

 

In seinen Tönen erklangen

das Dankeslied,

sein Herz ist siegreich geschlagen,

als Labanc schlagende Granit.

 

Er sah noch der Vergangenheit

grosse Zeiten,

er sah immer noch Freiheit,

und die heldenhaften Kämpfer.

 

Sogar von ungarischem Ruhm

siegreich erweckt,

wurde von einem riesigen

Ungarn Volk, mein Herzschlag verstärkt.

 

Weinenden Worte spricht Rákoczis

alte Glocke,

leider findet er wenig Herz,

der auf die Klagen frohlocke.

 

Die Freiheit, der mich aufgestellt

'd die ganze Welt

verneinte für immer ‘d ewig

und hat sich in Glocke versteckt.

 

Und das kalte Erz versteht, dass

traurigen Schmerz,

und weint nach dem alten Medium

nach dem verlor, sein Podium.

 

Die Rákoczis alte Glocke,

wenn es erschallt,

seine Stimme klingt so klagend

nach vergessener Held fragend …

 

Debrecen

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Székelyföldön

 

Üldözve a gondtól, bútól,

Megjöttem a hosszú útról

S pihenhetek kebleden

Fenyves erdők büszke tája,

Bérces Erdély koronája,

Szülőföldem, - mindenem!

 

Miért bámulsz? nem ismersz rám?

Nem én vagyok, kétkedel tán?

Hajh, rég láttál, nem csoda!

Míg feletted egy és örök

A sors keze, fiad fölött

Változóan mostoha.

 

Lám feletted bár gyakorta

Járt a vihar dúlva, rontva,

Mégis, mégis nyomtalan;

Fiadat egy kis vész érte,

S egy haragos lebbenésre

Minden, minden oda van.

 

Egy maradt csak, a mi régi,

Hangja tiszta, lángja égi,

Mint mikor elhagytalak:

Ma is oly hően szeretlek

Zúgó csermely, büszke hegyek,

S madárdal a lomb alatt.

 

Ismerj rám hát, fogadj bé te

Fájó lelkem menedéke

Bérces, erdős, hegyi táj,

Végy karodra, ringass lágyon

Régi ábránd, régi álom

S üdv leend tán ami fáj!

 

1883

 

Fülöp Áron: 1861 – 1920

 

 

Im Szekler Land

 

Gejagt von Ärger und Trauer,

von weither kam ich süsssauer

ruhen wie Hippokrates

Pinienwald von stolzer Landschaft,

Siebenbürgens Anziehungskraft,

Heimat, mein Ein und Alles!

 

Warum starrst du? Kennst du mich nicht?

Ich bin es nicht, Zweifels an mich?

Verlassen hasst mich gänzlich!

Bis über dich ist eins und ewig

der Schicksalshand über dein Kind,

ist wechselnd 'd stiefmütterlich.

 

Ich sah über dir zu oft

der Sturm tobte, verwüstete,

doch sind ganz deine Beete;

dein Sohn war in Schwierigkeiten,

durch eine finanzielle Pleite

verlor er seine Knete.

 

Nur noch eins blieb von dem Alten,

klare Stimme, himmlische Flamme,

wie damals, als ich wegging:

Ich liebe dich auch noch so sehr

summende Rinnsal, stolzes Meer,

‘d Vogelgesang im Frühling.

 

Erkenne mich ‘d, lass mich rein

als Zufluchtsort meiner Seele,

Hügeln volle Berglandschaft,

nimm mich in Arm ‘d wiege mich sanft

in dem Luftschloss, als alter Traum

‘d willkommen, was mich weh schafft!

 

1883

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Tiszai tájak

 

Tiszai tájak, végtelen vidékek,

Olyan testvér sorsommal a tiétek.

 

Én is magány és csönd gyermeke lettem

S fekszem szelíd árván a végtelenben.

 

És hallgatom a füvek halk növését,

Az esti csöndek mély és bús zenéjét.

 

És nézem, nézem, hogy az esti felleg

Hogy indul el a hallgatag hegyeknek.

 

S a fáradt csónak vajjon hova ballag

És töredéke honnan jő a dalnak?

 

S túl hangokon és gyászos jegenyéken

Bús csillagom hol jár a néma égen?

 

Juhász Gyula: 1883 -1937

 

Theiss-Landschaften

 

Theiss Landschaften, und endlose Ebenen,

mein Bruder, und mein’s Schicksals betroffenen.

 

Auch ich war ein Kind der Einsamkeit ‘d Stille,

und liege als Waisenkind in Unendliche.

 

Ich lausche dem sanften Wachstum der Gräser,

die tiefe Musik wie in der Stille schweben.

 

Und ich schaue, schaue, wie die Abendwolken,

wie in die Stille, in die Berge wollen.

 

Und das müde kleine Boot wohin schlendert,

und woher kommt das freundliche Liedfragment?

 

Und jenseits von Stimmen und Trauerweiden,

und wo meine Sterne am Himmel bleiben?

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Ha elmegyek

 

Ha elmegyek e bús földi terekről,

oda, hova az egek kékje hiv:

elvész közületek, ó jámbor lelkek

egy árva sziv.

 

Egy ember, aki szerette az estét,

mikor kék párák szállnak a vizen;

ha elmegyek, hát eltűnik a földről

két méla szem.

 

Ember, aki titokban hallgatózott,

mikor a szél a fák közt dudorász:

ha elmegyek, hát eltűnik a földről

egy halk sirás.

 

Valaki, aki hattyút várt dalolni,

mikor a vizek halk gyűrűje lágy:

ha elmegyek, hát eltűnik a földről

egy vérző vágy.

 

Dicső véget nem jósolok magamnak.

Ki égre néz, az földön nem arat;

a hervadt csokor sorsa az én sorsom,

eltűnik, de az illat megmarad!

 

Ambrus Balázs: 1887 – 1941

 

Wenn ich weggehe

 

Wenn ich diese traurige Erde gehe,

dorthin, wo der blaue Himmel mich ruft:

Verschwindet von Euch, ihr frommen Seelen, eine

Waise in Gruft.

 

Ein Mensch, der den Abend unheimlich liebte.

Wenn blauer Dunst über das Wasser sausen;

wenn ich gehe, von der Erde verschwinden,

auch zwei Augen.

 

Ein Mensch, der überall heimlich aushorchte,

wenn der Wind durch die Bäume trillert, leis’,

wenn ich gehe, von der Erde verschwindet,

ein leiser Schrei.

 

Jemand, der auf Schwan wartete, dass es singt,

wenn der stille Ring des Wassers flutet:

wenn ich gehe, von der Erde verschwindet,

‘d der Lust blutet.

 

Ich sage mir kein glorreiches Ende voraus.

Wer zum Himmel blickt, am Erde, erntet Leid;

mein Los ist, wie des verwelkten Blumenstrauss's,

es verschwindet, aber der Geruch bleibt!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni