Toni11 blogja
VersJörgné Draskóczy Ilma: Kérdés / Frage
Kérdés?
Ma még szilajul feldobog a szívem,
Ha valaki a nevedet kimondja
S lobogva szökken bíbor színbe arczom
A látásodra.
Ma még kívánom részketőn, epedve,
Hogy szomju vágyggal csókolnád az ajkam
S ha átkarolnál, még az üdvök-üdve
Átfutna rajtam.
Ma még lázongva nézek fel az égre,
Elkinzott lelkem megnyugodni nem bír
És vad tusában végzet ellen küzdve,
Zokogva felsír.
— De holnap, ah ki tudja, hogy lesz holnap?
Hiszen az élet — mint a folyam habja
A kövek élét — sóvár vágyainkat
Eltompitgatja.
S eljő a nap, hogy nem borit el többé
Nevedre forró, bús emlékek árja,
S amit megváltanék ma lelkem üdvén:
Holnap — ki bánja?
— Sebek begyógyulnak, megnyugszik minden,
Segítve lesz a sok felsíró jajon . .
... De mondd: el fásult szívvel, vágyak nélkül.
Jobb lesz-e vajjon ? !
Jörgné Draskóczy Ilma 1884 - 1945
Frage?
Mein Herz schlägt noch wie ein Dampfhammer heute,
wenn jemand deinen Namen leise ausspricht
‘d mein Gesicht wird feuerrot, wenn ich dich sehe
im Kerzenlicht.
Ich wünsche heute noch zitternd, sehnsuchtsvoll,
dass du meinen Mund durstig küssen würdest
‘d, wenn du mich umarmst, fühle, als du mich mit
Liebe küsstest.
Ich schaue heute noch an den Himmel hoch,
meine gequälte Seele kommt nicht zu Ruhe,
täglich wild mit dem Schicksal kämpfe
im wilden Getue.
- Doch morgen, wer weiss, was morgen wird?
Das Leben ist wie der Schaum des Flusses,
der Rand der Steine – Sehnsucht der Wünsche
weinend abstumpft es.
Und der Tag kommt, wenn deinen Namen
der Flut der Erinnerungen nicht mehr trübt
und was ich heute in meiner Seele erlösen würde:
Morgen – gibts kein füg?
- Wunden heilen, es beruhigt sich,
wird den weinenden Leiden helfen.
… Doch sag’s mit stumpfen Herzen wunschlos,
wird alles besser?
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
Ambrozovics Dezső: Alkonyodás / Abenddämmerung
Alkonyodás
Múlnak az évek, szállnak, szállnak
Mint a felhő fenn az égen,
Rózsás hajnalból egyszerre
Esthomály lesz észrevétlen.
Nőnek az árnyak napról napra,
Megfakul a nap sugara,
És becsukja bűvös kelyhét
A szerelem szép virága.
Esteli pára szürke könnyje
Hull a messze szemhatárra,
S múlttá válik életünknek
Tarka napsugáros álma.
Szárnyaszegetten elpihennek
Benn' a dúló szenvedélyek
Es a szívben csak a múltnak
Halvány őrtüzei égnek.
Eljön a szellő lágy fuvalma
S őket is kioltogatja,
Éjsötét palástot ölt az
Égnek néma boltozatja.
Csöndes az éjjel, minden alszik
Önfeledten szenderegve
S pillantásunk félálomban
Rámered egy kis keresztre.
Ott van a czélpont, ott ér véget
Életünknek bús tréfája,
Onnan túlról áthallatszik
Angyalszárnyak csattogása.
Múlnak az évek, nőnek az árnyak,
Esthomály lesz észrevétlen,
S ködbe foszló lelkünk némán
Álmodik a csöndességben.
Ambrozovics Dezső 1864 – 1919
Abenddämmerung
Die Jahre vergehen, sie fliegen,
wie die Wolke an den Himmel,
von den rosa Morgengrauen
unbemerkt einen Dunstschimmel.
Die Schatten wachsen von Tag zu Tag,
die Sonnenstrahlen verblassen,
im Kelch der magischen Liebe
die Blumen langsam nachlassen.
Die grau tränenden Abendnebel,
verschwindet an dem Horizont,
‘d Vergangenheit wird des Lebens,
von der Sonne, bestrahlte Front.
Mit gebrochen Flügeln liegen jetzt
wütenden Leidenschaften drin,
‘d im Herz nur die Vergangenheit
schwacher Wach Licht blinzelt dahin.
Es kommt eine leichte Brise,
der, dem letzten Funken löschte,
es nimmt einen dunklen Umhang
des Himmels stilles Gewölbe.
Die Nacht ist ruhig, alles schläft,
selbstvergessen dösten im Sand
und unseren Blick im Halbschlaf
starrte auf ein Kreuz, an der Wand.
Dort ist das Ziel, dort wird es sein
der traurigste Witz des Lebens,
von dort drüben, kann man hören
wie die Engelsflügel segeln.
Jahr um Jahr, die Schatten wachsen,
die Dämmerung wird unbemerkt,
im Nebel schwimmende Seele schweigt,
es träumt still ‘d kommt nicht weg vom Fleck.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
Ábrányi Emil: Ne sértsd meg / Beleidige nicht
Ne sértsd meg...
Ne sértsd meg azt, akit szeretsz!
Egy durva szó elég,
Hogy elborítsd, hogy gyászba ejtsd
Szerelme szép egét!...
Borúlt ég újra földerűl,
Hint még szebb sugarat...
Ez gyöngédebb ég: itt a folt
Örökké megmarad!
Egy szó elég!... És hunyni kezd
A régi, tiszta fény,
Mélyebb sebet vág, mint a tőr,
A nő nemes szivén!...
Átérzi lelked bánatát,
Vidáman hal meg érted, -
De bús kétségben csügged el,
Ha egy rossz szóval sérted!
Ne félj! Nem hal meg a madár
Ha szárnyait megtörték.
A pillangó tovább repűl,
Bár fényporát letörléd.
Tovább él a szerelem is
Mert mindennél nagyobb, -
De többé nem száll ég felé,
És többé nem ragyog!...
Írta: Ábrányi Emil 1851 - 1920
Beleidigt den nicht...
Beleidigt den nicht, wen du liebst!
Ein rüdes Wort genügt,
was benebelt, was traurig wirkt
und dein Liebstes betrübt.
Und es wird schnell wieder klar, der
Strahl wird noch viel schöner,
es ist hier alles feiner, und das Mal
bleibt immer ein Störer.
Ein Wort genügt! … und wird düster
das alte, klare Licht,
das sticht tiefer, als der Dolch, wenn
das Herz, der Frau zerbricht.
Sie nachfühlt deinem Seelenschmerz
und auch gerne stirbt für dich, –
aber sie ist so verzweifelt,
wenn mit bösen Worten schimpfst.
Keine Angst! Der Vogel stirbt nicht
mit gebrochenen Fittich.
Der Schmetterling fliegt auch weiter,
wenn der Flügel fast zerbricht.
Die Liebe lebt auch weiter, weil
von allem, ist der grösste, –
aber ins Himmeln fliegt nie mehr
und wird nie der Schönste.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
Révai Károly: A vén diófáról / Von dem alten Walnu
A vén diófáról.
Sok év tűnt el már azóta,
Hogy itt áll e vén diófa;
Sok édes gyümölcsöt termett
A rossz lelkű embereknek.
Kik gyümölcsét ha leszedték,
Lombjait is meg-megverték.
Szóbeszéd, hogy a verésre
Számíthatsz egy jobb termésre.
Évek jönnek, évek múlnak,
Korhadt ági egyre hullnak;
Uj lomb nő a régi helyén,
Más korona a tetőjén.
S ifjú lomb is csak elévül.
Mind leszárad tetejérül;
Ha kifogy az élet nedve,
Élni sem lesz többet kedve;
Csak a törzse marad jónak:
Elhasználják koporsónak.
Révai Károly 1856 - 1923
Von dem alten Walnussbaum.
Viele Jahre sind vergangen,
dass hier der alte Nussbaum prangen;
er hat viele Früchte gebracht
für Menschen mit böser Vollmacht.
Wenn die Früchte gepflückt haben,
sein Laub wurde oft geschlagen.
Nach Gerede, wenn es fest schlägt,
dann eine bessere Ernte trägt.
Jahre kommen, Jahre gehen
faule Äste unten legen;
neues Laub wächst oben an Baum,
das neue Krone ein Tagtraum.
Das junge Laub, das verjährt auch.
Die trocknen alle oben aus;
und wenn der Lebenssaft ausgeht,
den alten Baum der Tod feststeht;
nur der Stamm bleibt guterhalten:
aus, die Leute Särge machen.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
Pálmai József: Palócz filozófia / Palócz-Philosoph
Palócz filozófia.
Fönn a bakon ül a palócz s aluszik.
Álmában a Mózsijával alkuszik.
>Nem ád innva? Hászenjó van, nem is kő’
Többé nem lát a putyikban üsse kő! . .
»Gyí te Pejkó, gyí te Szikra, lesz még píz,
Akkó’ Mózsi, sanda szemöd likat níz!
Eladi a kukoriczát s árábul
Péter gazda máshun iszik javábul!
Pejkó, Szikra szép csendesen poroszkál,
Nem nógatják, falu végén meg is áll
Szembe jön egy sátor czigány, tolvajhad!
Szép csendesen kifogták a lovakat.
Fölérez a részeg palócz hajnalban
Foga vaczog: »jaj be fene hideg van!«
Az üres rúd látására feleszmél
S önmagában töprenkedve igy beszél:
»Ahun van a templom tornya, azt látom . . ‘
De a Pejkót, meg a Szikrát nem látom;
Én vagyok e Pétör gazda csakugyan ?
Akkó’ biz a Pejkó, Szikra oda van!«
»Ha nem vagyok Pétör gazda, meglehet
Hogy a jó sors igézötbe vezetett!
Akkó’ ugyan örülhetek, jól jártam:
Mer’ hát akkó’ egy uj kocsit tanátam!«
Pálmai József 1863 - 1928
Palócz-Philosophie.
Oben auf dem Bock sitzt der Palócz schlafend.
In seinem Traum laut mit dem Moses handelnd!
„Gitt nicht zu sufen? Es isch recht, wett au nie,
wird meh nit me see, in de Spunte isch mir glii!
„Hii du Pejkó, hii du Funke, gits noch Kohle,
denn halt Mózsi, schielend gotz er an di Moose!
Veräussert den Mais, sauft von der Kohle
Bauer Peter trinkt, woanders die Bohle!“
Pejkó, Funke trotten bis zu Felswände,
dort, von sich selbst, stoppen die am Dorf Ende,
dort sind die Zeltzigeuner, ein Diebespack!
Die Pferde wurden ganz heimlich aus gezäumt.
Der blaue Palócz am frühmorgen aufwacht
seine Zähne klappern: „Verdammt, es ist kalt!“
den leeren Deichsel sehend denkt er langsam nach
und sofort fängt leise, ein Selbstgespräch an:
„Dort wo der Turm der Kirche ist, sehe ich
doch den Pejko oder der Funke sehe nicht;
bin ich wirklich der Peter, der grosse Bauer?
Denn sind Pejkó, und Funke weg auf Dauer!“
„Wenn ich nicht Peter, der Bauer bin, denn ist
vielleicht ist es eine Verzauberung passiert!
Kann mich freuen, das Schicksal hat es gut gemeint:
Denn 'na ja, er hat mir ein neues Wagen gebracht!“
Fordította: Mucsi Antal-Tóni