Toni11 blogja

Vers
Toni11•  2021. december 6. 09:02

Jörgné Draskóczy Ilma: Kérdés / Frage

 

Kérdés?

 

Ma még szilajul feldobog a szívem,

Ha valaki a nevedet kimondja

S lobogva szökken bíbor színbe arczom

A látásodra.

 

Ma még kívánom részketőn, epedve,

Hogy szomju vágyggal csókolnád az ajkam

S ha átkarolnál, még az üdvök-üdve

Átfutna rajtam.

 

Ma még lázongva nézek fel az égre,

Elkinzott lelkem megnyugodni nem bír

És vad tusában végzet ellen küzdve,

Zokogva felsír.

 

— De holnap, ah ki tudja, hogy lesz holnap?

Hiszen az élet — mint a folyam habja

A kövek élét — sóvár vágyainkat

Eltompitgatja.

 

S eljő a nap, hogy nem borit el többé

Nevedre forró, bús emlékek árja,

S amit megváltanék ma lelkem üdvén:

Holnap — ki bánja?

 

— Sebek begyógyulnak, megnyugszik minden,

Segítve lesz a sok felsíró jajon . .

... De mondd: el fásult szívvel, vágyak nélkül.

Jobb lesz-e vajjon ? !

 

Jörgné Draskóczy Ilma 1884 - 1945

 

Frage?

 

Mein Herz schlägt noch wie ein Dampfhammer heute,

wenn jemand deinen Namen leise ausspricht

‘d mein Gesicht wird feuerrot, wenn ich dich sehe

im Kerzenlicht.

 

Ich wünsche heute noch zitternd, sehnsuchtsvoll,

dass du meinen Mund durstig küssen würdest

‘d, wenn du mich umarmst, fühle, als du mich mit

Liebe küsstest.

 

Ich schaue heute noch an den Himmel hoch,

meine gequälte Seele kommt nicht zu Ruhe,

täglich wild mit dem Schicksal kämpfe

im wilden Getue.

 

- Doch morgen, wer weiss, was morgen wird?

Das Leben ist wie der Schaum des Flusses,

der Rand der Steine – Sehnsucht der Wünsche

weinend abstumpft es.

 

Und der Tag kommt, wenn deinen Namen

der Flut der Erinnerungen nicht mehr trübt

und was ich heute in meiner Seele erlösen würde:

Morgen – gibts kein füg?

 

- Wunden heilen, es beruhigt sich,

wird den weinenden Leiden helfen.

… Doch sag’s mit stumpfen Herzen wunschlos,

wird alles besser?

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2021. december 4. 10:30

Ambrozovics Dezső: Alkonyodás / Abenddämmerung

 

Alkonyodás

 

Múlnak az évek, szállnak, szállnak 

Mint a felhő fenn az égen,

Rózsás hajnalból egyszerre 

Esthomály lesz észrevétlen. 

 

Nőnek az árnyak napról napra, 

Megfakul a nap sugara,

És becsukja bűvös kelyhét 

A szerelem szép virága. 

 

Esteli pára szürke könnyje 

Hull a messze szemhatárra, 

S múlttá válik életünknek 

Tarka napsugáros álma. 

 

Szárnyaszegetten elpihennek 

Benn' a dúló szenvedélyek 

Es a szívben csak a múltnak

Halvány őrtüzei égnek. 

 

Eljön a szellő lágy fuvalma 

S őket is kioltogatja, 

Éjsötét palástot ölt az 

Égnek néma boltozatja.

 

 Csöndes az éjjel, minden alszik 

Önfeledten szenderegve 

S pillantásunk félálomban 

Rámered egy kis keresztre.

 

Ott van a czélpont, ott ér véget

Életünknek bús tréfája, 

Onnan túlról áthallatszik 

Angyalszárnyak csattogása. 

 

Múlnak az évek, nőnek az árnyak,

Esthomály lesz észrevétlen, 

S ködbe foszló lelkünk némán 

Álmodik a csöndességben.

 

Ambrozovics Dezső 1864 – 1919

 

Abenddämmerung

 

Die Jahre vergehen, sie fliegen,

wie die Wolke an den Himmel,

von den rosa Morgengrauen

unbemerkt einen Dunstschimmel.

 

Die Schatten wachsen von Tag zu Tag,

die Sonnenstrahlen verblassen,

im Kelch der magischen Liebe

die Blumen langsam nachlassen.

 

Die grau tränenden Abendnebel,

verschwindet an dem Horizont,

‘d Vergangenheit wird des Lebens,

von der Sonne, bestrahlte Front.

 

Mit gebrochen Flügeln liegen jetzt

wütenden Leidenschaften drin,

‘d im Herz nur die Vergangenheit

schwacher Wach Licht blinzelt dahin.

 

Es kommt eine leichte Brise,

der, dem letzten Funken löschte,

es nimmt einen dunklen Umhang

des Himmels stilles Gewölbe.

 

Die Nacht ist ruhig, alles schläft,

selbstvergessen dösten im Sand

und unseren Blick im Halbschlaf

starrte auf ein Kreuz, an der Wand.

 

Dort ist das Ziel, dort wird es sein

der traurigste Witz des Lebens,

von dort drüben, kann man hören

wie die Engelsflügel segeln.

 

Jahr um Jahr, die Schatten wachsen,

die Dämmerung wird unbemerkt,

im Nebel schwimmende Seele schweigt,

es träumt still ‘d kommt nicht weg vom Fleck.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2021. december 3. 06:02

Ábrányi Emil: Ne sértsd meg / Beleidige nicht

Ne sértsd meg...

 

Ne sértsd meg azt, akit szeretsz!
Egy durva szó elég,
Hogy elborítsd, hogy gyászba ejtsd
Szerelme szép egét!...
Borúlt ég újra földerűl,
Hint még szebb sugarat...
Ez gyöngédebb ég: itt a folt
Örökké megmarad!

Egy szó elég!... És hunyni kezd
A régi, tiszta fény,
Mélyebb sebet vág, mint a tőr,
A nő nemes szivén!...
Átérzi lelked bánatát,
Vidáman hal meg érted, -
De bús kétségben csügged el,
Ha egy rossz szóval sérted!

Ne félj! Nem hal meg a madár
Ha szárnyait megtörték.
A pillangó tovább repűl,
Bár fényporát letörléd.
Tovább él a szerelem is
Mert mindennél nagyobb, -
De többé nem száll ég felé,
És többé nem ragyog!...

 

Írta: Ábrányi Emil 1851 - 1920

 

Beleidigt den nicht...

 

Beleidigt den nicht, wen du liebst!

Ein rüdes Wort genügt,

was benebelt, was traurig wirkt

und dein Liebstes betrübt.

Und es wird schnell wieder klar, der

Strahl wird noch viel schöner,

es ist hier alles feiner, und das Mal

bleibt immer ein Störer.

 

Ein Wort genügt! … und wird düster

das alte, klare Licht,

das sticht tiefer, als der Dolch, wenn

das Herz, der Frau zerbricht.

Sie nachfühlt deinem Seelenschmerz

und auch gerne stirbt für dich, –

aber sie ist so verzweifelt,

wenn mit bösen Worten schimpfst.

 

Keine Angst! Der Vogel stirbt nicht

mit gebrochenen Fittich.

Der Schmetterling fliegt auch weiter,

wenn der Flügel fast zerbricht.

Die Liebe lebt auch weiter, weil

von allem, ist der grösste, –

aber ins Himmeln fliegt nie mehr

und wird nie der Schönste.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2021. november 30. 08:17

Révai Károly: A vén diófáról / Von dem alten Walnu

 

A vén diófáról.

 

Sok év tűnt el már azóta,

Hogy itt áll e vén diófa;

Sok édes gyümölcsöt termett

A rossz lelkű embereknek.

 

Kik gyümölcsét ha leszedték,

Lombjait is meg-megverték.

Szóbeszéd, hogy a verésre

Számíthatsz egy jobb termésre.

 

Évek jönnek, évek múlnak,

Korhadt ági egyre hullnak;

Uj lomb nő a régi helyén,

Más korona a tetőjén.

 

S ifjú lomb is csak elévül.

Mind leszárad tetejérül;

Ha kifogy az élet nedve,

Élni sem lesz többet kedve;

Csak a törzse marad jónak:

Elhasználják koporsónak.

 

Révai Károly 1856 - 1923

 

Von dem alten Walnussbaum.

 

Viele Jahre sind vergangen,

dass hier der alte Nussbaum prangen;

er hat viele Früchte gebracht

für Menschen mit böser Vollmacht.

 

Wenn die Früchte gepflückt haben,

sein Laub wurde oft geschlagen.

Nach Gerede, wenn es fest schlägt,

dann eine bessere Ernte trägt.

 

Jahre kommen, Jahre gehen

faule Äste unten legen;

neues Laub wächst oben an Baum,

das neue Krone ein Tagtraum.

 

Das junge Laub, das verjährt auch.

Die trocknen alle oben aus;

und wenn der Lebenssaft ausgeht,

den alten Baum der Tod feststeht;

nur der Stamm bleibt guterhalten:

aus, die Leute Särge machen.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2021. november 29. 08:45

Pálmai József: Palócz filozófia / Palócz-Philosoph

 

Palócz filozófia.

 

Fönn a bakon ül a palócz s aluszik.

Álmában a Mózsijával alkuszik.

>Nem ád innva? Hászenjó van, nem is kő’

Többé nem lát a putyikban üsse kő! . .

 

»Gyí te Pejkó, gyí te Szikra, lesz még píz,

Akkó’ Mózsi, sanda szemöd likat níz!

Eladi a kukoriczát s árábul

Péter gazda máshun iszik javábul!

 

Pejkó, Szikra szép csendesen poroszkál,

Nem nógatják, falu végén meg is áll

Szembe jön egy sátor czigány, tolvajhad!

Szép csendesen kifogták a lovakat.

 

Fölérez a részeg palócz hajnalban

Foga vaczog: »jaj be fene hideg van!«

Az üres rúd látására feleszmél

S önmagában töprenkedve igy beszél:

 

»Ahun van a templom tornya, azt látom . . ‘

De a Pejkót, meg a Szikrát nem látom;

Én vagyok e Pétör gazda csakugyan ?

Akkó’ biz a Pejkó, Szikra oda van!«

 

»Ha nem vagyok Pétör gazda, meglehet

Hogy a jó sors igézötbe vezetett!

Akkó’ ugyan örülhetek, jól jártam:

Mer’ hát akkó’ egy uj kocsit tanátam!«

 

Pálmai József 1863 - 1928

 

Palócz-Philosophie.

 

Oben auf dem Bock sitzt der Palócz schlafend.

In seinem Traum laut mit dem Moses handelnd!

Gitt nicht zu sufen? Es isch recht, wett au nie,

wird meh nit me see, in de Spunte isch mir glii!

 

Hii du Pejkó, hii du Funke, gits noch Kohle,

denn halt Mózsi, schielend gotz er an di Moose!

Veräussert den Mais, sauft von der Kohle

Bauer Peter trinkt, woanders die Bohle!

 

Pejkó, Funke trotten bis zu Felswände,

dort, von sich selbst, stoppen die am Dorf Ende,

dort sind die Zeltzigeuner, ein Diebespack!

Die Pferde wurden ganz heimlich aus gezäumt.

 

Der blaue Palócz am frühmorgen aufwacht

seine Zähne klappern: „Verdammt, es ist kalt!“

den leeren Deichsel sehend denkt er langsam nach

und sofort fängt leise, ein Selbstgespräch an:

 

„Dort wo der Turm der Kirche ist, sehe ich

doch den Pejko oder der Funke sehe nicht;

bin ich wirklich der Peter, der grosse Bauer?

Denn sind Pejkó, und Funke weg auf Dauer!“

 

„Wenn ich nicht Peter, der Bauer bin, denn ist

vielleicht ist es eine Verzauberung passiert!

Kann mich freuen, das Schicksal hat es gut gemeint:

Denn 'na ja, er hat mir ein neues Wagen gebracht!“

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni