Hangay Sándor: Bánkódó vágy szonettje / Sonett der

 

Bánkódó vágy szonettje

***
Ha látnád most ott, asszonyom, a bánat
Hogyan havaz be s hogy borúl le rám . . .
A vágy pöröllyel sújtja az órákat
Lámpavilágos hosszú éjszakán.

***

S míg roskadtan a villámfénybe nézek,
Gyötör a vérem, asszonyom, vadúl.

A csendből csókos suttogó beszédek
Esője szomjas láng-agyamra hull.

***

S le kell feküdnöm csóktalan, epedve.

Nem hajthatom le bús fejem kezedbe
És nem ölelhet két karom soha;

***

Mert elmentél és mert magamra hagytál.
És esténkint a lámpasugaraknál
Paskol a bánat könnyes zápora...

***

Hangay Sándor: 1888 – 1953

***

***

Sonett der traurigen Sehnsucht

***

Wenn du nur sehen könntest, Frau, die Wahrheit,

wie der mich einschneit und zugeschüttet …

Der Sehnsucht mit Vorschlaghammer schlägt die Zeit,

was in der hellen Nacht, alles rüttelt.

***

Und während trostlos ich in den Blitz starre,

Mein Blut quält mich, meine Frau, ganz tierisch.

Das küssende Flüstern aus der Halle,

an mein brennendes Gehirn wirkt so typisch.

***

Ich muss Kuss los und blutend zu Bett gehen.

Kann den Kopf nicht in deine Hände legen

‘d meine Arme können dich nie umarmen;

***

Weil du gegangen bist ‘d mich verlassen hast.

Und abends bei dem Lampenstrahlenkontrast,

nicht mal die Tränenschauer erbarmen.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni