Feleki Sándor Őszi Rózsa / Herbstaster

 

Őszi rózsa

 

Őszi rózsa, fáj a lelkem,

Hogyha nézlek,

Nem jutott a boldogságból

Soha részed.

 

Tüzes napfény forró csókja

Sohse éget,

Csak a hideg őszi eső

Csapdos téged.

 

Dideregsz és fehér ruhád

Dér belepte;

Nem udvarol, nem beczézget

Tarka lepke.

 

És ilyenkor, októberi

Hűs napokban,

Szived egy bús sejtelemtől

Reszket, dobban

 

Megérzed tán, árva virág,

Már előre,

Hogy letépnek s kivisznek a

Temetőbe.

 

Hogy halálod még busább lesz,

Mint életed,

Hogy ott hervadsz könynyel ázott

Sírok felett.

 

Őszi rózsa, azért vagy te

Nekem drága,

Mert te vagy a szomorúság

Bús virága.

 

 Feleki Sándor: 1865 – 1940

 

Herbstaster

 

Herbstaster, meine Seele tut weh,

wenn ich dich seh

von glücklich sein, nichts bekommen,

niemals oh weh.

 

Ein heißer Kuss von der Sonne

niemals brennt dich

nur der eiskalte Herbstregen

schlägt dich mächtig.

 

Du zitterst und dein weißes Kleid

mir reif bedeckt;

er schmeichelt nicht, er flirtet nicht,

der Falter neckt.

 

Und zu dieser Zeit, Oktobers

kühlen Tagen,

dein Herz ist voll von Verleumdung

‘d klagt von rasen.

 

Kannst es fühlen, Waisenblume,

das im Voraus,

dass dich brechen ‘d hinausbringen

an Friedhof raus.

 

Dass dein Tod noch schlimmer sein wird,

wie dein Leben,

dass dort verdorrst, v’ Tränen durchnässt

an den Gräbern.

 

Herbstaster, deshalb bist du es

meine Liebste,

weil du bist der Traurigkeit von

Trauerliebe.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni