F. Galambos Margit: Szonett / Sonett

Szonett
***
Bánat borong el árva szívemen,
Valami furcsa félelem riaszt,
A bánatom már nem keres vigaszt.
Eggyé váltunk én és a félelem,
***
Magányos utam sivár, céltalan.
A lelkem sebborított, elhagyott.
Ó, tudom jól, hogy elítélt vagyok.
Elvesztettem célom és önmagam
***
Elém döbben a felfedett titok
Hogy dermedt csend van, bárhova nyitok.
Lelkem sínylődik lázban, betegen.
***
Mi egykor fénylett, sötét, mint a sír.
Ami dalolt, üresen, kongva sír.
Az árnyak nőnek, a nincsen kegyelem.

***

F. Galambos Margit: 1892 Óbecse

***

***

Sonett

***

Kummer, Wehmut verbreitet sich in Brust,

etwa seltsames Angstgefühl schreckt auf,

mein Kummer nimmt den Trost nicht mehr im Kauf.

Wir sind ein geworden,  ich und der Frust,

***

mein einsamer Weg ist öde ziellos.

Meine Seele ist narbenbedeckt, einsam.

Ach, ich weiss, ich bin verurteilt ‘d grausam.

Habe mein Ziel, und auch mich selber los.

***

Vor mir steht das offene Arkanum

dass, starre Stille ist, in jeden Raum.

Meine Seele schmachtet, fiebrig und krank.

***

Was dereinst glänzte, ist dunkel wie Grab.

Was gesungen hat, nur weinender Klang.

Die Schatten wachsen, Gnade der Undank.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni         5.10.2016