Eötvös József: A megfagyott gyermek / Das erfroren

Toni11•  2021. október 13. 07:36  •  olvasva: 16

 

A megfagyott gyermek

Ily késő éjtszaka ki jár
Ott kinn a temetőn?
Az óra már éjfélt ütött,
A föld már néma lőn.

Egy árva gyermek andalog,
Szivét bú tölti el;
Hisz az, ki őt szerette még,
Többé már fel nem kel.

Anyja sírjára űl, zokog
Az árva kis fiú:
"Anyám, oh kedves jó anyám!
Szivem beh szomorú!

Mióta eltemettek itt,
Azóta bús fiad.
Nincs a faluban senki most,
Ki néki csókot ad;

Nincs senki, a ki mondaná:
Szeretlek gyermekem!
Puszta a ház, hideg szobám,
Nem fűtenek nekem.

Melléd temetve én is itt
Miért nem nyughatom?
Szegény és elhagyott vagyok,
Hideg a tél nagyon!"

Az árva búsan zengi így
Kinos panaszait;
Felelve rá a téli szél
Üvöltve felsivít.

A gyermek fázik, könnyei
Elállnak arczain;
Borzadva néz körűl, de itt
A holtak hantjain


Mély nyúgalom uralkodik;
A csend irtóztató,
Csak szél sohajt a fákon át,
Sziszegve hull a hó.

Fölkelne, jaj! de nincs erő;
Lankadva visszadűl
A kedves dombra, - felsohajt,
S mély álomba merűl.

És ím az árva boldogúl,
Jól érzi most magát:
Elmúltak minden gondjai;
Az álom hív barát.

Szive még egyszer feldobog,
Mosolygnak ajkai;
Csöndes-nyugodva alszik ott -
Meghaltak kínjai.

 

Írta: Eötvös József 1813 – 1871

 

 

Das erfrorene Kind

 

Wer läuft noch so Späth in der Nacht

dort draussen im Friedhof?

Die Uhr hat schon zwölf geschlagen,

der Boden schläft auch schon.

 

Ein Waise Kind läuft hin und her

der Herzt schlägt ihm sehr laut;

denn der, der ihn so Liebte, der

steht nie, und nimmer auf.

 

Weinend sitzt er aufs Mutters Grab,

der arme Waise Kind:

"Mutter, ach du liebe Mutter!

Komm zu mir zurück, schwind!

 

Seit dem du hier begraben bist,

seit dem bin ich traurig:

Es gibt niemand in dem Dorf, von

wem ich ein Küsschen krieg;

 

Gibt niemand, wer sagen würde:

Ich liebe dich mein Kind!

Das Haus ist leer, das Zimmer ist kalt,

mir heizt, nicht mal der Wind.

 

Ich hier, neben dir begraben,

warum kann ich da liegen?

Arm bin ich und verlassen auch

sehr kalt ist der Winter.

 

Der Waise traurig setzt es fort

seine leidige Pein;

da antwortet der kalte Wind

sehr laut und ganz gemein.

 

Das Kind friert sehr und die Tränen

trocknen auf dem Gesicht;

mit Entsetzen schaut jetzt um, doch

rundum nur Gräber sind.

 

Tiefe Ruhe ist überall

das Stille grauenhaft,

nur der Wind blasst über die Bäume,

und zischend schneit im Wald.

 

Aufstehen will, aber keins Kraft;

erlahmend legt zurück

an liebste Hügel, – aufgeseufzt,

von tiefem Schlaf erdrückt.

 

Und der Waise gut gedeihe,

fühlt jetzt ganz wundervoll:

Alle seine Sorgen sind weg;

Träumen als Freund, ist wirklich toll.

 

Das Herz macht jetzt den letzte schlag,

der Mund lächelt glücklich;

still und ruhig eingeschlafen

die schmerzen sind tot. Endlich.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni


https://www.youtube.com/watch?v=34OTZzZDHSg

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom