Endrődi Sándor: Anyám emléke / Die Erinnerung

 

Anyám emléke

***

Most, hogy a fájdalom,

Mint tenger viharja, átzajlott lelkemen,

S szívemre sivatag béke nyugalma szállt:

Most hadd emlékezzem.

***

Tegnap még tavasz volt.

Tegnap gyermek voltam, bolondos és vidám.

Tegnap még, úgy rémlik, gondatlan játszottam.

Tegnap még volt — anyám.

***

Ma nem vagyok többé

Játszadozó gyermek. Játsszék más helyettem!

Mióta megállott szíve dobogása:

Öreg s árva lettem.

***

Hiába forgatom

Elmémben, sírjánál, életén merengve:

Szép időt ért. Meghalt. Meghalunk mindnyájan.

Ez a dolgok rendje!

***

Fülembe csengenek

Utolsó szavai: Mily csöndes így télen!

Több zajt, több életet szeretnék én ezen

A hideg vidéken

***

Több zajt, több életet!

Csönd van itt, azóta. Szomorúság, bánat,

Valami borongó, néma gyász vonja be

A csöndes szobákat.

***

Üresen áll ott a

Nagy karos szék, melyben babrált, kötögetett,

Es nem töltheti be soha többé senki

Ezt az üres helyet.

***

Írta: Endrődi Sándor 1850 – 1920

***

***

Die Erinnerung an meiner Mutter

***

Nun ja, da der Schmerz, wie

der Sturm des Meeres durch meine Seele ringen,

und der Friede des Wüstens kam zu meinem Herz:

Jetzt, lass mich, erinnern.

***

Gestern war noch Frühling.

Gestern war ich ein Kind, mutwillig und fröhlich.

Gestern, denke ich, hab noch nachlässig gespielt.

Dort lebte noch – Mutter.

***

Ich bin heute nicht mehr

das spielende Kind. Es spielt dort, jemand bereits!

Und seitdem ihr Herz aufgehört hat, zu schlagen:

Ich wurde alt ‘d verwaist.

***

Ich suche vergebens

im Gedanken, an ihrem Grab, über ihr Leben:

Es war eine gute Zeit. Sie starb. Wir alle

sterben halt im Leben!

***

Als würde sie hören,

ihre letzten Worte: Winter ist so ruhig,

ich will mehr Rabatz und mehr leben, aber die

Kälte ist so furchig.

***

Mehr Rabatz, mehr Leben!

Seitdem herrscht hier Stille. Traurigkeit und Trauer,

schaurig düstere stilles Trauergefühl ist

zwischen diese Mauer.

***

Es steht dort jetzt ganz leer

den großen Lehnstuhl, in dem sie strickte am Saum,

und niemand kann es jemals wieder füllen hier, 

das, leer stehender Raum.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni