Csordás Mihály Két akác árnyékában / Im Schatten v

 

Két akác árnyékában

***

Két akác árnyékában

Matisa László barátomnak, akivel

2004-ben éppen Halottak Napján

jártunk kint egykori tanyájuk szín-

helyén, és akit korai távozása óta

jó emlékezetemben őrzök

***

Nem szavakban, a szemekben

Bújt meg a ragaszkodás

E porló fekete ősi röghöz

Szent Anna napján, búcsúkor,

Amikor -- mint halottak napján --

Kicsit mindenki végleg hazatér.

***

Utak nélküli síkság közepében

Állunk szemben végzetünkkel,

Messzi a falutól, mindenkitől.

Közel magunkhoz, miéinkhez.

Csak egy csokor kerti virág

a mező fölé hajló Jézus lábánál.

***

A tanyában zsong az élet,

Ott van nagyapó és nagyanyó,

Apa, anya és a testvérek.

„Ébredni, Kobak!” – szól

Nagyanyó, reszkető kezében

Tejesbögre, karéj barna kenyér.

***

„Nem tudom, miért Kobak?”

-- töpreng el a barátom – miért?

Begázol a kukoricásba.

Az ősi kőkereszt mögött,

Mind mélyebbre hatol –

Gyermek- és ifjúkorába.

***

Két hatalmas akác árnyékában

Színes virágcsokor. Állunk

előtted: hatalmas kőkereszt.

Mögöttünk végeláthatatlan

Parlagfűtenger a jelen.

Globális lélektelen végtelen.

***

2014. november 2. 

***

Dr. Csordás Mihály: 1950 –

***

**

Im Schatten von zwei Akazien

***

Im Schatten zweier Akazien,

mit meinem Freund László Matisa, mit dem

im Jahr 2004, am Tag der Toten

besuchten wir ihr ehemaliges Gehöft

und wer seit seiner frühen Abreise,

behalte ihn in guter Erinnerung.

***

Nicht in den Worten und in den Augen

hat sich der Zuneigung versteckt,

zu dem staubigen schwarzen uralten Klumpen

n dem Tag der Heiligen Anna, an Kirmes,

wenn – wie an dem Tag der Toten –

Jeder kommt kurzfristig nach Hause.

***

Mitten in einer straßenlosen Ebene

stehen Visavis mit unser Untergang,

weit weg vom Dorf, weit weg von allen.

Nah bei uns selbst, und nah zu unseren.

Nur ein Strauß Gartenblumen,

zu Füßen Jesu, über das Feld beugt.

***

Auf dem Gehöft rauscht das Leben,

da sind Großvater und Großmutter,

Vater, Mutter und alle Geschwister.

„Wach auf, Birne!“, sagt die

Oma, in ihren zitternden Händen

Milchbecher und ein Scheibe-Schwarzbrot.

***

„Ich weiß nicht, warum Birne?“

– fragt sich mein Freund – warum?

Und er watet auf dem Maisfeld.

Hinter dem uralten Steinkreuz,

er läuft tiefer und tiefer –

In dem Kind- und Jugendzeit.

***

Im Schatten zwei riesigen Akazienbäumen,

ein bunter Blumenstrauß. Wir stehen.

Vor dir: Du riesiges Steinkreuz,

hinter uns ist die Endlose

Gegenwart, ein Meer aus Ambrosia.

Das globale seelenlose Utopia.

***

2. November. 2014

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni