Becsei Sándor: A szenvedőkhöz / Zu den leidenden

 

A szenvedőkhöz.

1

Hiába kerteli, könyörögtök,

Nem használ itt a szó, ima :

A boldog ember nem ügyelhet

A koldus sóhajtásira . ..

2

A millióknak ős keserve,

Nem háborítja kedviben,

Előtte hitvány rög mindaz, mi

Saját fajától idegen.

3

Oh ti, akiknek szivetek fáj,

A kiknek sorsa mostoha,

A boldogoktól vigaszt, enyhet,

Ne könyörögjetek soha!

4

Nem érzi az a más keservét,

Ki maga sosem szenvedett:

A boldog rózsás színben látja

A legsötétebb felleget.

5

De ott, hol gond és munka mellett

Verejték sózza a kényért,

Szível bajára gyógyírt lelhetsz,

Mert ott mindenki szán, megért. . .

6

Es minden köny, mit hullat érted

Egy véled érező kebel,

Koldus bajodnak nyomorából

Egy századot feledtet el!

***

Becsei Sándor 18??

***

***

Zu den leidenden

1

Vergebens jammert und bettelt ihr,

hier nützt das Wort, das Gebet nicht:

Ein glücklicher Mensch will nicht hören,

das Jammern ‘d seufzen mit Absicht.

2

Die Urbitterkeit von Millionen

stört ihn nicht in seiner Stimmung,

vor ihm liegt ein Klumpen von Abscheu

fremd in seine eigne Innung.

3

Ach, Ihr, dessen Herzen noch weh tut,

wessen Schicksal stiefmütterlich

ein Trost von dem Fröhlichen milden,

es ist niemals ungefährlich!

4

Er fühlt die fremde Bitterkeit nicht,

wer es selbst nie gelitten hat:

Er sieht immer alles rosarot,

auch der all dunkelste Himmel.

5

Aber dort, wo Ärger und Arbeit gibt

nur der Schweiß salzte ihm das Brot,

dort kann dein Herz Heilmittel finden,

dort hat jedes Mitleid im Not.

6

’d jede Träne, welche für dich fällt

es ist ein’ Brust, der mit dir fühlt,

von dein’n kämpfen im Bettler elend

ein Jahrhundert wird umgewühlt!

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni