Bajza József: Fohászkodás / Bittgesuch

 

Fohászkodás.

 

Isten, aki láttad

E roppant vihart,

S nem nyújtál ügyednek

Védelemre kart

Állnak templomidnak

Szent oltári még?

Vagy tán a pokol le-

Döntögette rég?

 

Millió ajakból

Szállt fohász feléd:

Mind hiába! mintha

Meg sem értenéd.

Szívekből kihalni

Hagytad a hitet,

Bukni engedvén a

Legszentebb ügyet.

 

Törvényhez s hazához

Aki hű vala,

Mint az úti rabló

Vérpadon hala.

S akinek szivében

Nem volt semmi szent,

Aki rabla, gyilkolt,

Vére, élte, ment.

 

Égből a szabadság

Védre nem talált

Érte harcoló nyert

Láncot vagy halált;

És ki ezred óta

Annyit vérezett,

Eltapodni hagytad

A hős nemzetet.

 

A jámbort nyomorral,

Kínnal halmozád

Eskü- s szószegőket

Megjutalmazád;

A pokol kigyóit

Itt megfészkeléd,

S gaz merény uralmát

Győzni engedéd.

 

Van-e még hatalmad

Élők- s holtakon?

Vagy Sátán lön úrrá

A világokon?

Elfogyának tán az

Ég villámai,

Hogy oly vakmerők a

Gazság karjai?

 

Törvény és igazság

Tán csak ámulat,

Mellyel a halandón

A pokol mulat?

Tán nem is valóság

A Jézus tana,

Aki eljött, embert

Hogy megváltana?

 

Tán nincs is jövő túl

A sír éjjelén?

S álszín és hazudság

Erkölcs és erény?

Van-e oly halandó

Aki még remél?

Van-e még keresztyén,

Aki hitben él? -

 

Szánd meg, Isten, embert

Szánd meg hívedet!

Aki bízva benned

Annyit szenvedett.

Adjad újra vissza

Elvesztett hitét,

Lásson egy hatalmas

Kéz intézetét.

 

Dörgő mennyköveddel

Sújtsd le a gonoszt,

Aki a világon

Kínt, gyötrelmet oszt;

Nyerje meg jutalmát

A szilárd erény,

Légyen népszabadság

Úr a földtekén...

 

Vagy ha e világnak

Eljött vége már,

S a nem-lét öröklő

Semmisége vár;

Sújts le egy csapással

Minden életet,

S alkoss új világot

S új természetet.

 

Istenképre embert

Ámde ne teremts,

S lelkedből belé egy

Szikrát el ne ejts:

Alkoss a világnak

Balga lényeket,

Egyszerű parancsra

Forgó gépeket.

 

Kiknek keble márvány,

Szíve jég legyen;

Lelke szépre tompa,

Nagyra képtelen.

Kiknek jog, szabadság

Őrült gondolat,

Nem szőnek jövőkről

Tündér álmokat.

 

Kikben nincsen elme

Égre szárnyaló,

Lényök, mozdulatjok

Szolgához való:

Akkor jobb jövőkért

Egy szív sem zokog,

S lesznek a világon

Népek boldogok.

 

1849

 

Bajza József. 1804 – 1858

 

Bittgesuch

 

Gott, du hast gesehen,

wie der Sturm entstand,

‘d, du hast nicht geboten

der helfenden Hand

stehen in den Tempeln,

die Altäre noch?

Oder schon dem Teufel,

opfertest es doch?

 

Von Million Lippen

kam das Bittgesuch:

Alles umsonst! Als ob,

würde es ein Fluch.

Aus den Herzen hast du

den Glauben sterben

‘d hast fallen lassen, den

Heiligsten Erben.

 

Zum Gesetz und zum Land

er, der es treu war

wie der Straßenräuber,

warfst aufs Schafott gar.

Und in wessen Herzen

gab nichts Heiliges,

wer raubte, mordete,

lebte in Arrest.

 

Freiheit von dem Himmel,

es fand keinen Schutz,

wer gekämpft hat, bekam

Kette oder Tod;

und wer seit Jahrtausend

hat keine Option

abgestrampelt, hast ihn,

deine Heldennation.

 

Die Frommen mit Elend

häufst du mit Qualen,

Eid und der Wortbrecher

hier belohnst, ihr gern;

die Schlangen der Hölle

pflegst du im Nest,

und die Mörderbande,

Lebt in Trank ‘d Völle.

 

Hast du immer noch Macht,

an dem, wer noch lebt?

Ob Satan wird der Herr,

an der ganzen Welt?

Sie werden ausgehen

Blitze des Himmels,

weil so rücksichtslos sind

Arme von dem Dreck?

 

Recht und Gerechtigkeit

ist nur ein Wunder,

womit der Sterbliche

macht man den Plunder?

Und es ist nicht mal real

die Lehre von Gott,

er, der gekommen ist,

‘d hängt jetzt am Schafott?

 

Gibt es keine Zukunft,

im Nacht des Grabes?

Nur dass Trug und Lügen,

Moral und Wahres

gibt solchen Sterblichen,

noch mit Hoffnungen?

Gibt es jetzt noch Christen,

mit wahrem Glauben?

 

Erbarme der Mensch, Gott

deinen geweihter!

Wer mit viel vertrauen,

so viel gelitten.

Gib es wieder zurück

den alten Glauben,

soll an der grossen Hand

wieder vertrauen.

 

Mit deinem Donnerkeil

schlag der Bös’n nieder,

wer in der ganzen Welt,

leid sät schon wieder.

Soll Ihre Belohnung

der festen Tugend

sei die Volkesfreiheit,

‘d Herr für die Jugend.

 

Oder wenn in der Welt

‘d das Ende ist da,

und es ist nicht erblich

was hier immer war;

Ende mit einem Schlag

das ganze Leben,

‘d schaffe eine neue Welt

und ein neues Leben.

 

Ein Ebenbild Gottes,

bitte mach es nicht,

Funke deiner Seele

vergeude dort nicht:

Schaffe für die Welt, ein

tollpatschige Seel',

auf einfache Befehl,

schaffende Kamel.

 

Den Busen aus Marmor

lass das Herz Eis sein;

Seelen schön, langweilig,

unfähig, ‘d gemein.

Für wen ist Recht, Freiheit

verrückte Idee,

welcher für die Zukunft,

kein Märchentraum webt.

 

Die kein Verstand haben

am Himmel schwebend,

Wesen ‘d Bewegungen

von Dienen leben:

Für bessere Zukunft

kein Herz wird nachweinen,

sie werden auf der Welt,

sehr glücklich scheinen.

 

1849

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni