Arany János Mátyás dalünnepe / Mátyás-Liederfest

 

Mátyás dalünnepe

 

A király ünnepét fogom énekelni,

Mikor összegyűltek a dal fejedelmi

Fényes Visegrádra, Mátyás udvarában,

Díjért, dicsőségért nagy versenyre kelni.

Oh lantom ha értél valamit korábban,

Ha egy szikra lélek volt az asszu fában:

Most, igazán most kell magadér' kitenned,

Mert nem szabad nevét hiába fölvenned.

 

Nem mondom, hogy zengjed győzelmes csatáit —

Ki merné feszítni énekét odáig!

ő békében is nagy... vajha békenapján

Érjenek nyomába egyszerű nótáid ! —

Andalog, andalog a történet lapján

8 felszökken a lantos, hangszeréhez kapván:

De meg' alácsügged szíve, szeme, karja;

Mintha mondaná, hogy: «ki meri? ki hallja?...»

 

Ki meri? ki hallja? és talán: ki birja? . . .

De engem eléget szégyen rozsda-pírja,

Hogy idömhoz képest oly keveset tettem,

És hogy az én könyvem még nincsen megírva.

Állj meg, élet napja, oh állj meg fölöttem,

Csak míg ezt az egy dalt szépen elzöngöttem!

Azután nem bánom, hadd jó'jön az este:

Édes lesz a harmat, mely sirom megeste. —

 

Ama fényes időt hozom említésbe,

Mikor a nagy király bevonúla Bécsbe.

Lobogók lobogtak száz diadal-íven,

Száz harang némult el az ágyú dörgésbe.

Csillogó követség, hódolatra híven,

Üdvözölte Mátyást, győzödelmes néven,

8 a bámuló népnek, bár látott elégszer,

Csaknem elvakitá szemeit az ékszer.

 

Legelül vivék a győzelem tanúit,

Fegyveren, zászlókon a harcz koszorúit;

Azután a síp, dob, tárogató zenge,

S diadal dagasztá a kürtök szárúit.

Azután egy őrhad; azután a gyenge

Bécsi szüzek hosszú, ünnepélyes rendje;

Aztán a királyné, vert arany hintóban;

Országot ér, a mi rajta ragyogó van.

 

Nem messze a király egyszerű köntösben

Lovagol. De előbb ott ménének közben

Aranyos apródok, mind ifjú növendék,

Herczegek és grófok fiai legtöbben.

Majd a holló czímert hordozó leventék

Mátyás közeledtét kürtszóval jelenték;

S valamennyi ország czímere, zászlója

Hirdeté, hogy ímhol nagy uralkodója.

 

Ott a négy ezüst csík szép vörös mezőben,

Látszik, hogy piros vér megáztatta bőven,

De a hét oroszlány nincsen immár közte

(Hét magyar vezérünk) mint egykor-időben.

Hanem ott az András érseki keresztje,

Jeruzsálemnél azt ő maga szerezte.

Mind ez ábrázolva mesterül egy képen,

S Hunyadi hollója gyűrűvel középen.

 

Ott lebeg Csehország büszke oroszlánja,

Jóllehet mérgében a nyelvét is hányja;

Koronás fő három, melylyel bír a dalmát,

S a szomszéd horvátok egyszerű koczkája.

Kardos kar jelenti Róma birodalmát,

Vadkan feje s négy hold a szerbek uralmát;

Hármas koronával Gácsország dicsekszik,

A szerémi szarvas zöld fa tövén fekszik.

 

Hát ama nap és hold, a hét sziklavárral,

8 aranyos mezőben a turul madárral ?

Te vagy az, te vagy az, gyöngy kis ország,Erdély

Aztán a bolgár föld a három agárral.

Azután Etelköz, melyet ősi kard-él

Szerze a Bog mellett, a szőke Szerednél;

Jó Kunország ebe, s a moldvai marha,

S Havas-el hollója, kis keresztjót tartva.

 

De ki győzze mind azt sorra énekelni:

Elmondani is sok, hát még véren venni! —

A király azonban egymaga kiválik,

Mert csupán őrajta nincs ragyogó semmi.

Fegyver-öltözetje, felburkolva állig,

Annyi drágaság közt egyszerűn barnállik :

De a fényes lélek, mint egy fényes felhő,

Homlokán sugároz, mint a nap, ha feljő.

 

Homlokán sugárzik, űl az eszes képen,

Mosolyog az ajkán, lángol a szemében.

Alatta enyeleg harczi méne, Kánya,

S mivel oly lassan kell, nem tudja, hogy' lépjen.

Maga az aranypénzt jobbra-balra hányja:

Arany pénz helyett van szeme ragyogványa,

A szelid kegyesség, a nyájas tekintet,

Melyet a nép közé jobbra-balra hintett.

 

Arany János: 1817 - 1882

 

Mátyás-Liederfest

 

Ich werde das Fest des Königs euch vorsingen,

als sie versammelten alle fürstliche Kinder

glänzender Visegrad an Mátyás Gehöfte’

ach, meine Laute, wenn noch viel Wert war drinnen,

wenn im alten Holz noch Seelenfunke dämpfte:

im Wettstreit um Preise und Ruhm weiterkämpfte

jetzt musst du wirklich von dir alles geben,

denn seinen Namen darf man, sonst nicht annehmen.

 

Ich sag’ nicht, dass von Sieges Schlachten sollst singen,

wer würde es wagen, sein Gesang zu bringen!

Er ist auch groß im Frieden … gar am Friedenstag,

sollen ihre Lieder heut’ genauso klinken!

Lustwandeln, Lustwandeln in der Geschichte sag

‘d, springt auf die Lautenspieler ‘d nimmt sein Laute arg:

doch sein Herz, die Augen und Arme sind gestört;

als wollte er sagen: „Wer wagt es? Und wer hört?"

 

Wer traut sich? Wer hört es? Und vielleicht: Wem kann es?

Doch die rostrote Röte der Scham brennt ‘d tat es,

dass ich zu meiner Zeit so wenig für getan,

und dass ich mein Buch noch nicht geschrieben hab es.

Halt an Tag des Lebens, oh steh über mir, man,

nur, bis ich dieses einen Lied gesungen kann!

Dann macht es mir auch nichts aus, wenn der Abend kommt:

Süss wird der Tau sein, den auf meinem Grab boomt.

 

Ich bringe den schönen Tag in Erinnerung,

als der große König in Wien einzog, Ehrung.

Auf hundert Triumphbögen flatterten die Banner,

die Glocken wurden still von Kanonenbebung.

Strahlende Botschaft für die Hommage sangen,

es begrüßte Mátyás mit einem stolzen Namen,

und die Schaulustige, obwohl schon gesehen,

doch der Schmuck blendete bis zu durchzudrehen.

 

Ganz vorderste waren die Zeugen des Sieges

Kampfkränze auf Waffen und alle sonstiges;

dann der Klang von Pfeifen, Trommeln und Lauten,

und als Triumph kneteten die Hörner des Stieres.

Danach ist das Wach Heer; mit sehr stolzem laufen,

‘d, das feierlicher Orden der Wiener Jungfrauen,

dann die Königin in Kutsche aus reinem Gold;

ein ganzes Land ist wert, was auf die Strasse rollt.

 

Nicht weit weg der König in einfachen Kleidern

Reitet. Doch zuerst da an jungen Hengsten reiten,

die goldenen Knappen, die junge Zöglinge,

das sind Söhne von den Herzögen und Grafen.

Dann der Rabenwappen tragender Höflinge

und dann mit der Hörner, die Matyás Lieblinge

und das Wappen und die Flagge aller Länder,

verkündet, hier kommt ein wunderbarer Kämpfer.

 

Da die vier silbernen Streifen in rosa Feld,

man sieht es, dass er von rotem Blut, wer befleckt.

Doch die sieben Löwen sind nicht mehr darunter

(unser Sieben ungarischen Führer) darstellt.

Doch das Kreuz von Erzbischof András ist drunten,

in Jerusalem erlangte er es munter.

All dies ist meisterhaft in einem Bild Title

und Hunyadis Rabe mit Ring in der Mitte.

 

Da schwebt der stolze Löwe der Tschechoslowakei,

obwohl vor Wut seine Zunge zerbisst, in zwei;

drei gekrönter Häuptling von dem Dalmatien,

wo die Gefahr der benachbarten Kroaten sei.

Ein Arm mit dem Schwert ist Romas Reich Italien,

Eberkopf und vier Hektar den Grossreich Serbien;

Galizien lobpreist über der dreifachen Krone,

Serem-Hirsch liegt am Fuß einer grünen Baumkrone.

 

Nun, die Sonne ‘d den Mond mit den sieben Kogel,

in einem goldigen Feld mit Turul-Vogel?

Du bist das du, das Perlenland, Siebenbürgen,

dann das Land der Bulgaren mit drei Hund-Rudel.

Dann Etelköz, das mit altem Schwertspaten bezwingt

und neben Bog, bei dem blonden Szered erwirbt;

gute Kunlands Hunde- und die Moldawien-Rinde,

die Havaser Raben und die kleine Kreuzwinde.

 

Aber wer kann sie alle nacheinander singen:

Es zu sagen ist schon zu viel, gar zu darbieten! —

Allerdings allein dem König hat’s gelungen,

weil man an ihm kann man kein Glänzendes finden.

Sein Waffenanzug ist bis zum Kinn geschlungen,

von so vielen Gebräuntes alles verschwunden:

doch die glänzende Seele, wie die Wolke steht,

scheint auf seine Stirn, wie die Sonne, wenn’s aufgeht.

 

Leuchtet auf seiner Stirn, sitzt auf dem klugen Bild

Lächeln auf den Lippen, Feuer in seinem Blick.

Sein kämpfender Hengst Kánya galoppiert so stolz

weil so langsam laufen muss, ist so ungeschickt.

‘d wirft er die Goldmünzen links ‘d rechts wie Streichholz:

statt Goldmünzen, seine Augen blitzen vom Stolz,

die sanfte Freundlichkeit, der sanfte Blick heute,

den er links und rechts unter die Menschen streute.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni